Meddig terjed a net szabadsága?

2018. február 14. - Danube Institute

internett.jpg

„A net neutrality egy meghaladottá vált koncepció” – írja Andrej Savin a ScienceNordic oldalán megjelent cikkében, ami az FCC (Federal Communications Commission) szövetségi szervezet december 14-i döntésének megítélését tárgyalja.

Mi is az a „net neutrality”?

Ezt a kifejezést először Tim Wu amerikai ügyvéd használta 2003-ban egy jogi szakmai cikkben, amelyben azt a kérdést veti fel, hogy vajon csak törvényi szabályozásokon keresztül érhető-e el a semleges internet, ami alatt Wu olyan internetszolgáltatást ért, amely nem részesít előnyben egyfajta felhasználási formát (pl.: e-mail).

Talán a lehető legjobb definíció így hangzik: az internet szabadsága nem függ attól, hogy milyen forgalom megy keresztül rajta. Az internet nem zár ki forgalmat eredettől vagy tartalomtól függően. Tulajdonképpen ez az internet nagy sikerének egyik titka.

Bár ez a fajta semlegesség az internet természetéből fakad, a net neutrality nem csak a jelen állapot leírása, hanem az az elképzelés, hogy a törvényhozó feladata fenntartani ezt a helyzetet és megakadályozni, hogy az internetszolgáltatók (ISP-k) megnyirbálhassák ezt a szabadságot. Ennek a jogi védelemnek a létjogosultsága, mértéke az, ami a vitákat kiváltja.

A net neutrality megsemmisítéséről szóló határozat értelmezését a szerző három fő pontban taglalja, ebből a legfontosabbat emelném ki:

Az Egyesült Államokra vonatkozó határozat az internetet a 2015-ös állapotába állítja vissza.

Az internet fejlődése anélkül ment végbe az évek során, hogy jelentősebb törvény védte volna semlegességét. Ahogy Lawrence Lessig és sok más szakértő is taglalja, az internet rendszere természetéből fakadóan önszabályozó funkciót lát el. Ezt esetenként megerősíthetik törvényekkel, ám a világháló nem a törvényeknek köszönheti szabadságát.

Az első szabályozás 2010-ben történt, ekkor az ISP-k számára adtak ki követendő irányelvet (Open Internet Order), amely ellenezte internetes tartalmak blokkolását és diszkriminációját (pl. egy ISP saját szolgáltatásai nem élvezhettek előnyt a konkurenciáéval szemben).

Ezt a döntést többen megtámadták, köztük az egyik legnagyobb szolgáltató, a Verizon, amely 2014 januárjában pert nyert az FCC-vel szemben. Az FCC-ről kimondta a bíróság, hogy nincs hatósági jogköre arra, hogy a szolgáltatókat a net neutrality szabályainak betartására kényszerítse.

Ezek után az FCC elérte, hogy jogosultságot szerezzen az irányelv betartatására, a mostani döntés pedig ezt a jogosultságot veszi el a szervezettől.

A szerző szerint mindezen ismeretek tulajdonában már tisztán látszik, hogy a net neutrality eltörlése nem egy törvény megsemmisítését jelenti (hiszen az soha nem is létezett), sokkal inkább egy szabályozó szervezet korlátozó képességének megvonását jelenti. A versenyjog, valamint a szerződési és fogyasztói jogok betartásának kötelme továbbra is érvényes az internetszolgáltatókra.

Savin szerint sokak állításával szemben alig van bizonyíték arra, hogy az internetszolgáltatók érdekeltek lennének a net neutrality megsértésében. Ahogy a cikk írója megállapítja, ennek nem lenne túl sok értelme kereskedelmi szempontból sem. Egyébként a net semlegességének megsértéséhez köthető problémák többsége megoldódik külön erre vonatkozó törvény nélkül is (általában az amerikai versenyjogon belül).

Mindamellett, hogy Andrej Savin véleménye szerint jelenleg nincs olyan probléma, amit a net neutrality szabályozása meg tudna oldani, politikai és technológiai szempontból is túlságosan összetett kérdés ahhoz, hogy ennyire feketén-fehéren állítsák be bizonyos politikai csoportok.

Szemlézte: Őri-Kovács Márton