Trump a só, a konzervativizmus a leves

2018. január 10. - Danube Institute

donald_trump_4.jpg

Donald Trump elnökké választása után sokak szerint 2017-ben érkezett el az amerikai konzervativizmus végnapja, hiszen maga az elnök is elhatárolta magát és pártját is az ideológiától: „A pártunk neve Republikánus Párt, nem Konzervatív Párt”. Mi vette át – ha valóban átvette valami – a konzervativizmus helyét? Létezik-e filozófiai megalapozása a trumpizmusnak, vagy az új irány talán nem is ennyire összetett? Ezekre, és hasonló kérdésekre keresi a választ Ben Shapiro konzervatív publicista a National Review hasábjain.

Shapiro szerint Donald Trump kampánya alatt nagyon úgy tűnt, hogy a konzervativizmust a jobboldal fel fogja váltani a nemzeti populizmussal, más szóval: a trumpizmussal. A trumpizmus ez idő tájt „protekcionizmusból, izolacionizmusból, az infrastruktúrára fordított állami kiadások növeléséből, valamint a bevándorlás csökkentéséből állt” – véli a szerző.

Az elitellenesség és a reagani elvek elvetése konzervatív elemzők, köztük Shapiro szerint is azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az Egyesült Államok alapelveire épülő patriotizmust felváltja a puszta nacionalizmus, mely folyamatnak új lendületet tudott volna adni a Hillary Clinton elleni győzelem.

Amint azonban a kormányzásra került a sor, kiderült, hogy a trumpizmus „ideologizálása” gyakorlatilag csupán egy próbálkozás volt Donald Trump ellentmondásos nyilatkozatainak és ígéreteinek koherens rendszerbe foglalására. Shapiro szerint ezt bizonyítja az is, hogy Trump hivatalba lépése óta kezdeményezett és végrehajtott közpolitikai programjaira sok esetben könnyebben alkalmazható a konzervatív jelző, mint W. Bush vagy akár Reagan adminisztrációja alatt.

„Bürokráciacsökkentés, nagymértékű dereguláció, adócsökkentés, (…) a végén kiderült, hogy Trump elképzelése a kormányzásról majdnem úgy néz ki, mint Ted Cruzé” – foglalja össze a szerző.

Shapiro szerint tehát egyértelmű, hogy a trumpizmus nem egy újfajta ideológia vagy filozófia. A trumpizmus egészen egyszerűen csupán egy politikához való hozzáállásforma, egy attitűd. „A trumpizmus mint attitűd gyakorlatilag nem jelent mást, mint kívánatosnak, örömtelinek és felpezsdítőnek tartani azt, ha valaki középső ujjat mutat a mindenkori hatalomnak” – fogalmaz a szerző.

„Ha Trump bármely támogatóját megkérdezzük, hogy mit szeret legjobban benne, valószínűtlen, hogy valamelyik közpolitikai programját fogja említeni” – írja Shapiro. „Az egész annyi, hogy az embereket elkapja egy olyan érzés, hogy valaki végre harcol, visszaüt, olyan dolgokat mond ki, amiket mások eddig nem. (…) Trump egyszerűen nem teketóriázik.”

A konzervativizmusnak tehát nem áldozott le Amerikában, azonban Shapiro figyelmeztet, hogy a trumpizmus mint attitűd, valamint a közpolitikai kérdésekben tanúsított erős konzervatív hozzáállás közötti ellentmondás végzetes lehet az utóbbi számára. A fontolva haladás mellett Trump minden alkalmat megragad arra, hogy tweetjeivel és nyilatkozataival újabb és újabb botrányoknak adjon táptalajt.

Shapiro szerint csupán az adhat reményt, hogy az elnök egyszer észreveszi: a kevesebb néha több. „Trump a só, a konzervativizmus a leves. Vitathatatlan, hogy az íz érdekében időközönként szükségszerű meghinteni egy adag sóval a levesünket, de ha túl nagy az a bizonyos adag, akkor könnyen elronthatjuk az egész ételt.”

Szemlézte: Csepregi Dávid