2017. november 30. 13:01 - Danube Institute

Aránytalanul sokat keresnek egyes brit egyetemi vezetők

oxford_1.jpg

A BBC szerint Anglia új felsőoktatást szabályozó szervének (Office for Students) elnöke ígéretet tett, hogy foglalkozni fog az „aránytalanul magas” fizetéssel, amit egyes egyetemek rektorai keresnek.

Sir Michael Barber azt is elmondta a BBC-nek, hogy az új szervezet összehasonlításokat készítene a rektorok és az egyetem többi dolgozójának fizetéséről, és megpróbál a jövőben nyomást gyakorolni a bérek megállapítását végzőkre, a fizetési plafon bevezetése ugyanis kívül esik a szervezet hatáskörén.

A 2018-ban induló Office for Students magyarázatot kérhet az egyetemektől bármelyik évi 150 ezer font (kb. 52,5 millió Ft) feletti rektori fizetés esetén.

A rektorok rendkívül magas fizetése azután került a figyelem középpontjába, hogy a Bath University rektorát egy bizalmatlansági szavazással majdnem eltávolították az egyetem éléről évi 468 ezer fontos fizetése miatt, a rektor lemondását 350 egyetemi dolgozó követelte. Ezzel az összeggel Glynis Breakwell a legjobban fizetett angol egyetemi vezető, ráadásul fizetése 4%-ot emelkedett 2016 és 2017 között, miközben az alacsonyabb rangú egyetemi vezetők fizetése csupán 1,1%-al kúszott feljebb.

Miközben a rektori fizetések összességében a brit fizetések átlagával megegyező mértékben növekedtek 2009 és 2016 között, a Grand Thornton könyvelői arra is rámutattak vizsgálatukban, hogy „volt példa olyan intézményekre, ahol a rektor fizetése jelentősen növekedett 2009 óta”.

Szemlézte: Ujvári Márton

komment
süti beállítások módosítása