Milyen lesz Kína világrendje?

2017. november 20. - Danube Institute

kina_vilagrend.jpg

Elöregedő Európa, önmagát marcangoló USA és a Keleten szárnyra kapó hatalmas Kína: hogyan fog kinézni az új világrend? Patrick Buchanan, a The American Conservative cikkírójának elemzése.

„A tekintélyelvű-rendszerek terjednek, a demokrácia visszaszorulóban van” – írja Buchanan. Hogyan tarthatunk ismét itt? A II. világháború után az USA külpolitikáját kilenc elnökön keresztül a Szovjetunió kordában tartása és az atomháború elkerülése mozgatta. ’92-re úgy tűnt, „a nagy munka” bevégeztetett, nincs más hátra, mint a demokrácia eszményének felvirágzása, a béke struktúrájának megalkotása – a történelem vége.

Azonban ez nem történt meg, az örök béke korszaka nem köszöntött be. „Az öregebb Bush új világrendje nem tartott ki, a fiatalabb hadjárata a zsarnokság ellen pedig katasztrofális eredményekkel járt Líbiától Afganisztánig” – állítja Buchanan.

A szerző szerint 2049-re, a kínai kommunista forradalom centenáriumán Kína a Föld vezető hatalma lesz. A nyugati hódoltság megaláztatása és a japán megszállás gyűlölt, de ősi történet lesz már. „Amerikát ki fogják nyomni Ázsiából, Tajvan visszakerül az anyaországhoz, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek ártalmatlanítva, Japán pedig ellenőrzés alatt lesz, a Dél-kínai tengeren Kína területi fennhatóságát minden apró szikla és zátony felett el fogják ismerni a szemben álló felek” – sorolja a szerző. Hszi elnök „Egy Övezet, Egy Út” stratégiájának eredményeképp Délkelet-és Közép-Ázsia is Peking körül fog keringeni.

Buchanan szerint Kína megmutatta a világnak, hogy a tekintélyelvű rendszer kompatibilis lehet egy olyan mértékű gazdasági növekedéssel, ami lekörözi a demokratikus Nyugatot. Az elöregedő Európa és az önmagát szétmarcangoló Amerika mellett az ambíciózus, növekvő Kína válna új követendő példává. „Bármit is gondoljunk Hszi módszereiről, a víziója fiatal kínaiak millióit vonzhatja. Láthatják, ahogy az országuk átveszi Amerika helyét a legerősebb nemzetnek kijáró címért.”

Mi lehet most az USA új víziója? – teszi fel a kérdést ezek fényében Buchanan. Mi lehet Amerika feladata, a cél ami inspirálja és továbbhajtja a megkezdett úton?

A szerző két lehetséges hozzállást vázol fel. Az USA elfogadja a kétszer olyan gyorsan növekvő Kínát mint domináns erőt, fejet hajtva „Kína Évszázada” előtt, vagy kialakít egy olyan politikát, mellyel igyekszik megmaradni eddigi hegemón helyzetében. „Megvan hozzá a gazdagság, a hatalom, az elszántság és az akarat, hogy belekezdjünk a második hidegháborúba – egy olyan hatalom kordában tartásának céljával, ami erősebb, mint amilyen a Szovjetúnió valaha volt?”

Donald Trump Ázsia-turnéján úgy tűnt, az amerikai vezetés egy NATO-szerű csendes-óceáni partnerségben gondolkodik, amiben az USA, Japán, Ausztrália és India képeznék az ellensúlyt Kínával szemben. Ez a koncepció némileg hasonlít arra, ahogyan az USA a szovjeteket próbálta kordában tartani. „Ugyanakkor” – folytatja Buchanan – „érdemes megvizsgálni azt a nézőpontot is, hogy mindez szükséges-e egyáltalán?”

Kína óriási ország, ehhez mérten óriási problémákkal. Szomszédai félik és nem kedvelik, területi konfliktusai vannak Oroszországgal, Indiával, Vietnammal, Japánnal és egy sor másik országgal is. Ezen kívül belső konfliktusok szabdalják: a kereszténység épp teret hódít, míg a kommunizmus hanyatlik. Buchanan rávilágít, hogy a hatalmat monopolizáló pártállami rendszernek látszólagos előnyei ellenére van egy hatalmas gyengesége: ha valami rosszul sül el, ellenzék hiányában mindenképp őket fogják okolni.

„Végezetül” – zárja a cikket Buchanan – „Kína kordában tartása miért kell, hogy Amerika felelőssége legyen, tizenkét időzónával arrébb?” Minden jel arra mutat, hogy Kína eurázsiai dominanciára törekszik, a kommunista ideológiát pedig nemhogy nem terjesztik máshol, de már ők maguk sem igazán hisznek benne. „Készen áll Amerika egy második hidegháborúra? És ha igen, miért?”

Szemlézte: Szegőfi Ákos