Fenntartható Kína rendszere?

2017. október 30. - Danube Institute

hszi_csin_ping.jpg

Hatalmas veszélyeket hordoz magában Kína jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzete. A kínai vezetés is tudatában van az ország belső problémáinak Therese Shaheen szerint, azonban ebből a nyugati média szűrőjén nem sok minden jut át.

A Kínai Kommunista Párt XIX. kongresszusa egyben Hszi Csin-ping kínai elnök második ötéves ciklusának kezdetét is jelenti. Ennek megfelelően az esemény a kínai vezető értékelésével kezdődött, amelyben sok szó esett Kína növekvő geopolitikai szerepéről.

Shaheen szerint igaz ugyan, hogy az ország más helyzetben van Hszi 2012-es hatalomba lépése óta, de a változások jelentős része minden pekingi hír ellenére rossz irányba történt. „Hszi beszédéből levonható ez a következtetés; ha a világ többi része el is akarja felejteni ezeket a kihívásokat, Hszi nem.”

2012-ben a fehér gazdaság évi 8%-os növekedést mutatott, az IMF pedig a következő öt évre is ennyit jelzett előre. A gazdasági növekedés azonban 6% alá csökkent a kormányzati adatok szerint, de valószínűleg sokkal alacsonyabb, ráadásul a gazdasági egyensúly elég távol áll a mai Kínától. Miközben a világ nagy részének a keleti part fejlettsége jut eszébe a milliárdosokkal és a gyorsvasutakkal, „Hszi pontosan tudja, hogy 500 milliónál is több kínai él szegénységben”.

Bár a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek a fejlődő gazdaságok többségében megfigyelhetőek, Kína a világ vezetői közé tartozik ezen a téren. Hszi beszédében megígérte, hogy foglalkozni fog az „egyenlőtlen és elégtelen fejlődéssel és a nép jobb élet iránti növekvő szükségletével”.

Hszi 2020-ra teljesen meg akarja szüntetni a vidéki szegénységet, ami jelentős vállalás, hiszen jelenleg a kínai lakosság harmada a szegénységi küszöb alatt él. Ezen felül a vidékről városokba vándoroltak száma 2025-re megduplázódhat, ezzel 400 millió fölé emelkedve. Ezek az emberek egy rosszul képzett, állandó városi szegénységet alkotnak. Shaheen szerint Hszi elnök minden bizonnyal pontosan érti a lassuló növekedés, növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek és az elöregedő társadalom alkotta robbanóelegyet.

Miközben nyugati elemzők egyre gyakrabban próbálják Kínát a ’80-as évek Japánjához hasonlítani, a szerző szerint már Kína puszta méretei is más eredményhez vezetnek, mint az elnyúló stagnálás és infláció. Kína egy főre jutó GDP-je körülbelül a fele a ’80-as évek végi japán adatnak, ráadásul a gazdaságilag erősen két részre szakadt ország szegényebb, nyugati fele külön államként is az egyik legnagyobb lenne a Földön.

A „fejlett világ” elemzői gyakran nem veszik figyelembe a kínai vezetők állításait a saját nehézségeikről és inkább abban a hitben élnek, hogy a Kínai Kommunista Párt valami egyedit teremtett a szocializmus és a kapitalizmus keverésével. Ezek a megfigyelők csöndben helyeslik Hszi növekvő hatalmát, azt remélve, hogy az ország társadalmi-gazdasági nehézségeinek kezeléséhez teremti meg ezzel a feltételeket.

Hszi azonban pontosan tudja, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek elképesztő mértéke (a lakosság 1%-a az ország vagyonának harmadát tartja a kezében) és az egykepolitika okozta munkaerőhiány megnehezíti a dolgát. Erre csak rátesz egy lapáttal a munkaerő képzetlensége: Kína képtelen kilépni a világ gyártósorának szerepéből, ha egyes becslések szerint a munkaerő több, mint háromnegyede még a középiskolát sem fejezte be.

Ilyen szemszögből vizsgálva máris más fényben tűnik fel az, ahogy Peking elkezdte korlátozni az Alibaba, a Tencent és hasonló high-tech cégek terjeszkedését és amilyen kíméletlenül csapott le bármelyik korrupt hivatalnokára. Hszi pártbeli tisztogatásai a politikai konszolidáció mellett az esetleges káoszt tovább súlyosbító tényezők irányítását is szolgálták.

A XIX. Pártkongresszus előtt arról is szó esett, hogy Hszi esetleg egy harmadik ötéves ciklus alapjait is lefektetné. Shaheen szerint azonban Hszi első ciklusának legfontosabb eseménye nem az, ahogy az elnök a hatalmát biztosította. „Megtette. De egy olyan rendszer szerkezeti hanyatlását is végignézte, amelynek velejáró ellentmondásai szerinte is országának legnagyobb kihívását jelentik” – zárja sorait a szerző.

Szemlézte: Ujvári Márton