Mérgező hab szennyezi Ausztráliát

2017. október 11. - Danube Institute

ausztralia11.jpg

Ausztráliában a hadsereg által évtizedeken keresztül használt mérgező tűzoltóhab 18 katonai bázison és környékén okozott komoly szennyezést. Helyenként az ivóvízbe is került a mérgező anyagból. A hab nem bomlik le a természetben és valószínűleg hat különböző betegséghez, köztük a rák két fajtájához köthető.

A legtöbb kutatás már 2000 óta betegségekhez köti ezeket a vegyszereket, de az ausztrál szövetségi kormány egészségügyi szerve ezt a mai napig tagadja. Oknyomozó újságírók azonban megerősítették, hogy a Védelmi Minisztérium nem használta megfelelően a tűzoltóhabot.

1987 óta folyamatosan érkeztek a figyelmeztetések, hogy a habnak nem szabad a természetbe kerülnie, ennek ellenére több ezer liter jutott belőle közvetlenül a talajra, vagy mosódott be. Csak a tűzoltók kiképzése és gyakorlatozása során heti több száz litert használtak el.

A Védelmi Minisztérium egyik helyettes államtitkára megerősítette, hogy „a habot nem úgy használták, mint kellett volna”, illetve hogy a Minisztérium hibázott, amikor egy súlyosabb szennyezést 3 éven keresztül titkolt el a környék lakossága elől. Ez a beismerés komoly hatással lehet két kártérítési perre, amelyek eddig úgy tűnt, hogy zsákutcába jutottak.

A gyártó már 2000-ben kivezette a habot a piacról, de ennek ellenére a hadsereg 2012 júliusáig használta azt. A károk elhárítása hatalmas összegeket vehet majd igénybe, a Védelmi Minisztérium csak tavaly 10 millió ausztrál dollárt (kb 2 milliárd forint) költött a mérgező vegyszerek eltávolítására, de egyes helyeken még mindig az egészségügyi határérték többszörösét mérték.

Mark Taylor környezetkutató szerint a hatalmas költségek miatt nincs praktikus mód a környék helyreállításának, mert a szennyezés a talajvízbe is bemosódott. A Védelmi Minisztérium több százmillió ausztrál dollárra becsülte a tisztítás teljes költségét.

Szemlézte: Ujvári Márton