2017. június 22. 17:19 - Danube Institute

Nehéz republikánus győzelem Georgiában

karen_handel.jpg

Nem sikerült az áttörés a demokratáknak Georgia 6. számú kongresszusi választókörzetében, ahol kedden rendkívüli választást tartottak. A demokraták számára, akik rengeteg pénzt pumpáltak a kampányba, bár fájó lehet a vereség, de bizakodásra ad okot, hogy a párt tavaly novemberi 23 százalékpontos hátránya mostanra 4 százalékpontra csökkent.

1979 óta, vagyis már majdnem 40 éve hagyományosan republikánus körzetnek számít Georgia 6. számú választókerülete, ahol kedden tartottak rendkívüli időközi választást. Bár Trump pártja győzni tudott, aggasztó lehet számukra a republikánus előny elapadása, és a tény, hogy a győztes jelölt lényegében az elnök nevének említése nélkül kampányolt, írja a The Washington Post.

A képviselőházi hely megszerzése mindkét párt számára jelentős presztízsértékkel bírt, nem véletlen tehát, hogy dollármilliókat fektettek a kimerítő, 4 hónapon át tartó kampányba – több, mint 50 millió dolláros büdzséjével a keddi voksolás a történelem legdrágább képviselőházi helyért folyó versenyévé vált. A Republikánus Párt részéről Karen Handel mérettette meg magát és győzedelmeskedett a szavazatok 51,9%-ával, míg ellenfele a voksok 48,1%-át bezsebelő John Ossoff volt.

A szoros eredmény azonban önmagában nem jelent semmit, hiszen a demokrata jelölt kikapott, ezzel pedig folytatódik a Demokrata Párt válsága: a Trump-ellenes, dühös és csalódott szavazók tömegeit idén már sokadjára voltak képtelenek megszólítani. Eközben a mostanában meglehetősen népszerűtlen Trump fellélegezhet – újabb képviselőt tudhat maga mögött az Obamacare lecserélésére hivatott republikánus egészségügyi törvénytervezet elfogadásához.

Hiába van azonban a felszínen minden rendben, Trump közel sem dőlhet hátra. Ugyanis a republikánusoknak a már 40 éve simán nyerhető körzetben ezúttal keményen kellett harcolniuk a győzelemért: a novemberi választáson a konzervatívok 23 százalékpontos előnnyel, különösebb felhajtás nélkül húzták be a georgiai 6. számú körzetet, most azonban a brutális kampányköltés ellenére is 4 százalékpontra csökkent az előny.

Ennek pedig úgy tűnik, Donald Trump az oka. Karen Handelnek meg kellett küzdenie az elnök árnyékával a kampányban: nemhogy nem dicsérte Trumpot, de még a nevét is ritkán említette meg. A Trumptól megszokott populista retorikát sem vette át, inkább a hagyományos republikánus értékrendet hangoztatta – eközben ügyesen elkerülve az elnök Twitter-üzeneteivel és a tavalyi elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatos kérdéseket.

Demokrata részről is jelentős problémákat látunk. Azzal, hogy Ossoff még csak nem is a kérdéses választókörzetben lakik, könnyű támadási felületet biztosított ellenfelei – többek között Trump – számára. A komolyabb probléma a Demokrata Pártban uralkodó tanácstalansággal van: egy magas rangú fehér házi tisztségviselő szerint a demokraták egyszerűen „nem jöttek rá, hogyan győzzék le Trumpot”. A vereség ráadásul kifejezetten demoralizáló hatással volt a Trump győzelme után kemény harcot folytató liberális szervezetnek.

A harc azonban folytatódik: A jövő évi félidei választások előtt a demokraták már elkezdték felmérni a nyerhető, billegő körzeteket, hogy visszaszerezzék többségüket a Képviselőházban. Ehhez 24 republikánus képviselőt kellene legyőzniük, ami elérhető célnak tűnik. „Nem ez az eredmény, amiben reménykedtünk, de ez egy nálunk sokkal nagyobb folyamat kezdete…egymás démonizálása helyett közös nevezőre kell jutnunk és továbblépnünk” – nyilatkozta Ossoff vereségének elismerése után.

Szemlézte: Illés Gergő

komment
süti beállítások módosítása