2017. június 14. 13:59 - Danube Institute

Egyre színesebb a brit parlament

westminster.jpg

Az Egyesült Királyság előrehozott választása számos meglepetést okozott. Amellett, hogy a korábban kormányon lévő Konzervatív Párt elvesztette biztosnak vélt többségét, az új parlament összetételét tekintve számos újdonság figyelhető meg: megválasztották az első szikh képviselőnőt és történelmi magasságokat ért a brit parlamentben a nők aránya.

Meglepő eredménnyel értek véget a brit választások: a két hónapja még történelmi győzelemre számító Konzervatív Párt elvesztette parlamenti többségét. A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt óriási kampányhajrával megszerezte a fiatalok szavazatait és csaknem 10%-ot javított 2015-ös szavazatarányán. A Skót Nemzeti Párt pedig elvesztette skóciai hegemóniáját és mandátumainak több mint harmadát. Most úgy tűnik, Theresa May miniszterelnök az ír unionista DUP segítségével, kisebbségben próbál tovább kormányozni. A választáson azonban nemcsak a pártok erőviszonya alakult át, de a politikai ideológiától függetlenül is sokszínűbbé vált a parlament.

A 2017-es előrehozott választásokon több kisebbségekhez tartozó parlamenti képviselőt választottak meg, mint eddig valaha. A brit parlament alsóházába 52 fekete vagy egyéb kisebbségi csoportból származó képviselő került be, vagyis összesen a mandátumok 8 százalékát szerezték meg. 2015-höz képeset ez 2 százalékos emelkedést jelent. Emellett szintén rekordszámú az LGBTQ képviselők száma az alsóházban, hat fővel több, mint az előző kormány ideje alatt.

Az Egyesült Királyságban élő szikh közösségnek így van oka az ünneplésre: megválasztották az első turbános képviselőt, illetve egyúttal az első szikh képviselőnőt is. Tanmanjeet Singh Dhesi és Preet Kaur Gill a Munkáspárt színeiben indultak.

Dr. Jennifer Hudson, a University College London politikai viselkedéssel foglalkozó szakértője szerint az előrehozott választások miatt a pártok jobban el tudták fogadtatni a kisebbségi jelölteket a helyi pártszervezetekkel. A Munkáspárt 32, míg a Konzervatív Párt 19 fekete vagy egyéb kisebbségi csoportból származó képviselővel rendelkezik, ezzel a lista első és második helyét foglalják el.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisebbséghez tartozó képviselők számának gyarapítása nem volt hivatalos kezdeményezés, inkább a pártok regionális irodái vezényelték. Ezzel ellentétben azonban a nők részarányának növelése mind a Konzervatív Párt, mind a Munkáspárt programjának célkitűzése volt.

Hudson szerint ez jó hír, mivel a pártok megmutatták: megvan bennük a politikai szándék, hogy megoldást találjak a női jelöltek eddig érzékelt hiányára. A 2017-es választásokon több mint 200, azaz a képviselők mintegy 30 százaléka nő a parlament tagjai közül. Ez a részarány sosem volt még ennyire magas az Egyesült Királyságban, mint most.

Az országban egyébként 1918-ban fogadták el azt a törvényt, mely lehetővé tette a női jelöltek indulását a képviselői helyekért. Így először ebben az évben választottak női képviselőt az alsóházba, Constance Markieviczet, ám ő végül nem foglalta el a helyét, mivel az ír nacionalista Sinn Féin tagjaként nem ismerte el legitimnek a londoni parlamentet. 1919-ben, az időközi választáson mandátumot szerző konzervatív párti Nancy Astor volt az első nő, aki be is ült az alsóházba.

Szemlézte: Szalai Réka

Források:


komment
süti beállítások módosítása