2017. június 06. 16:08 - Danube Institute

Ébredj, Európa!

donald_trump_4.jpg

Az amerikai elnök egyre kevésbé elkötelezett az európai demokratikus vezetők irányába, miközben egyre megengedőbb a kelet autokratáival szemben. Ebben a légkörben félő, hogy a nyugati világgal való szakítás is a terítéken lehet, figyelmeztet Pat Buchanan, a Chronicles Magazine publicistája.

A világ 7 legfejlettebb gazdaságát tömörítő G7–ek szicíliai találkozója után Donald Trump viselkedése felrázta az európai vezetőket „téli álmukból”: az öreg kontinensről nézve mindinkább úgy tűnik, az amerikai elnökre és úgy általában az Egyesült Államokra már nem lehet úgy számítani, mint korábban.

Ezt erősítette meg Angela Merkel német kancellár is, aki a következőképp nyilatkozott Trump európai körútja után: „A kezünkbe kell vennünk a sorsunkat...mivel úgy tűnik, vége azoknak az időknek, mikor teljes mértékben támaszkodhattunk másokra”. És valóban: Trump ahelyett, hogy eloszlatta volna a vele kapcsolatban felmerült kételyeket, inkább csak erősítette azokat viselkedésével és testbeszédével. Az elnök ezzel európai részről mintegy beigazolta a legrosszabb felvázolt forgatókönyvet – az USA a NATO-ból való teljes kihátrálásának és globális színtéren vett izolációjának lehetőségét.

Miközben az európai vezetők aggódnak, keleti kollégáik annál inkább örülhetnek, hiszen Trump harcias brüsszeli és szicíliai retorikájával ellentétben velük szemben jóval engedékenyebb hangot üt meg. Méltatta Putyint, mint „nagyon talpraesett” és „erős vezetőt”, a szaúdi királyt pedig „bölcs emberként” jellemezte. A korábban nagy ellenfélnek számító kínai pártfőtitkárt, Hszi Csin-pinget „remek srácnak” nevezte. Trump ezután még tovább merészkedett: a Fehér Házban fogadta a politikai ellenfeleinek ezreit bebörtönző török autokratát, Erdogan elnököt, „nagy megtiszteltetésnek” nevezve a látogatást. A vele egyet nem értőket szintén erőszeretettel elnyomó egyiptomi elnökről, Abdel Fattah al–Szisziről pedig úgy tartja, „fantasztikus munkát végzett egy nagyon nehéz helyzetben”.

Látható tehát, hogy Trump külpolitikája radikálisan más irányt vett az eddig megszokottól: az elnök és külügyminisztere, Rex Tillerson inkább az USA stratégiai érdekeire kívánja helyezni a hangsúlyt a demokrácia és az emberi jogok terén folytatott harc helyett. „Nem azért vagyunk itt, hogy bárkit is megleckéztessünk” – mondta még Szaúd Arábiában tett útja során az arab világ vezetőinek. Hidegzuhanyként érte továbbá a klímaváltozás ellen küzdőket Trump múlt heti döntése, miszerint az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből – ezért nemcsak a környezetvédők részéről, de még a Republikánus Párton belül is számos kritika érte.

De ami Európa számára az igazán fontos, az a NATO által biztosított védelmi garanciák jövőbeni fennmaradása. Ebben a kérdésben pedig Trump retorikája, ha lehet, még szigorúbb. Brüsszelben az orosz befolyás miatt egyre idegesebb NATO-tagok mind az 5. cikkely megemlítését várták az elnöktől, amely közös válaszcsapást, így az amerikaiak részvételét szavatolná egy tagállamot ért támadás esetén. Ehelyett azonban csak kioktatást kaptak – Trump felrótta nekik, hogy közülük csak öten fordítják GDP-jük 2%-át védelmi kiadásokra, amely elméletben minden résztvevő állam számára kötelező lenne. Buchanan szerint innentől már azt sem nehéz elképzelni, hogy az USA kiválása a NATO-ból közelebb lehet, mint valaha.

Az amerikai elnök ezzel rendesen megkongatta a vészharangot az öreg kontinensen: azok, akik nem teljesítik kötelezettségeiket és úgymond a NATO testén élősködnek, könnyen egyedül találhatják magukat, véli a szerző. Európának tehát fel kell ébrednie – egyrészt, ha továbbra is az Észak–atlanti Szerződéshez kívánnak tartozni, jobban kell ügyelniük annak alapelveire; másrészt, immár nem számíthatnak egyedül a kiszámíthatatlan Trump által dominált védelmi szövetségre, hanem egyre inkább a saját lábukra kell állniuk.

Szemlézte: Illés Gergő

komment
süti beállítások módosítása