Újra tudja éleszteni Trump az amerikai álmot?

2017. május 30. - Danube Institute

amerika_alom.jpg

A liberálisok nagyon helytelenül beletörődtek az enervált amerikai gazdasági növekedésbe. Azonban amire új költségvetésével Trump készül, rosszabb lehet annál – véli Jeff Spross, a The Week publicistája.

A '60-as és '70-es évek figyelemreméltó növekedési rátája már a távoli ködbe vész – az elmúlt 15 év átlagosan csupán évi 1,8%-os gazdasági növekedést hozott az Egyesült Államok számára. A republikánus kormányzat ezért nem mást, mint az aranykor elérését tűzte ki maga elé az új költségvetésével. Trump tervét vizsgálva viszont nem úgy tűnik, hogy ez lenne a sikerre vezető út.

Felmerül tehát a kérdés: hol rekedt meg a gazdasági növekedés, mit csináltak jól a XX. század közepének kormányai, ami most nem sikerül? Az adórendszer az egyik ilyen pont. Akkoriban az Egyesült Államokban számos bevételi osztály alapján folyt az adóztatás, ahol a legmagasabb osztályokra kivetett adó olyan magas volt, hogy az ténylegesen hatást gyakorolt a gazdasági bevételek egészére.

A másik tényező a még Roosevelt New Dealjén alapuló állami beruházások szerepe. Ezáltal a II. világháború után az állam amerikaiak millióit alkalmazta, hogy különböző közberuházásokat valósítson meg. Majd a kialakuló inflációt azonos adókulcsokkal, a kormányzati kölcsönöket pedig pénznyomtatással fékezte meg. Az így keletkező bevételek visszaáramolhattak a magánszektorba, új munkahelyeket és alacsony munkanélküliségi rátát előidézve. Ekkor valósulhattak meg továbbá a legkomolyabb, nagyobb egyenlőséget kitűző szociális, oktatási és egészségbiztosítási programok.

Ahogy Obama volt gazdasági főtanácsadója, Jason Furham is véli, a gazdasági növekedés kulcsa a teljes foglalkoztatás és a magas termelékenységi ráta. Ez a múlt század közepén létrejövő gazdasági rendszerben meg tudott valósulni: a magas adókulcsok rákényszerítették a cégeket, hogy profitjuk nagyobb részét osszák szét alkalmazottaik között. Így a pénz nem rekedt benn a pénzügyi rendszerben, emelkedtek a fizetések, ezáltal nőtt a kereslet, amely további munkahelyeket teremtett, szinte teljes foglalkoztatottságot megvalósítva.

Spross szerint a gazdasági aranykortól való elfordulás a '70-es években következett be, és Reagan elnöksége idején érte el tetőpontját. Akkor a fő célt a vagyonos befektetők elégedetten tartása jelentette, jelentős adócsökkentést és deregulációt vonva maga után. Ennek jegyében kormányoztak a '80-as és '90-es évek elnökei is, akik egyre inkább elhanyagolták a korábbi szociális, és egyenlőtlenség ellen küzdő irányelveiket. Így nem meglepő, hogy Reagan után az amerikai gazdaság hosszú stagnálásba kezdett.

Ezért teszi nagyon jól a Trump-kormányzat, hogy próbálja felpörgetni egy kicsit a gazdaságot – azonban a szöges ellentétét csinálná annak, amellyel a '60-as évek Amerikája sikeressé tudott válni. Jórészt a leggazdagabbak előnyére csökkentené az adókat. Adót csökkentene, holott részben a relatíve magas adók vezettek az jelentős növekedéshez. Végül pedig ahelyett, hogy további állami beruházásokkal indítaná be a gazdaság motorját – melyek már a század közepén is a felemelkedés kulcsát jelentették –, Trump inkább elhanyagolná azokat, hogy a költségvetési hiány ellen folytasson szélmalomharcot.

A legkomolyabb problémát a szerző szerint azonban az jelenti, hogy mind a demokrata, mind a republikánus kormányzatok figyelmen kívül hagyják a történelem leckéit. Amíg a demokraták szinte tudomásul vették a vérszegény növekedést, a republikánusok sokkal rosszabbra készülnek – az Egyesült Államok gazdaságának megmentése helyett a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyó optimizmusukkal könnyen romba dönthetik azt.

Szemlézte: Illés Gergő