A demokrácia útján maradhat-e Mianmar?

2017. május 09. - Danube Institute

mianmar.jpg

Maga helyett csak levelet küldött Washingtonba a Nobel-békedíjas Ang Szan Szu Csi, Mianmar külügyminisztere és egyben de-facto vezetője − nem volt jelen, amikor Rex Tillerson amerikai külügyminiszter fogadta a délkelet-ázsiai országok diplomáciai vezetőit. Hiánya már csak azért is figyelemreméltó, mert Mianmar az Egyesült Államok közreműködésével nemrég lépett a demokratizálódás útjára.

Egyelőre még kialakulóban van a Trump-kormányzat Délkelet-Ázsiára vonatkozó politikája. Elődje, Barack Obama a Közel-Keletről erre a régióra helyezte át a washingtoni külpolitika súlypontját. Az előző elnök az újraegyensúlyozást meghirdetve az amerikai gazdasági és biztonsági kapcsolatok elmélyítését képzelte el, hogy ezzel ellensúlyozza az egyre erősödő Kínát.

A kormányváltással azonban ez átalakult. Donald Trump januári beiktatása után például szinte rögtön felmondta a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Partnerséget (TPP), amely Obama egyik legfontosabb térségbeli kezdeményezésének számított. Ugyanakkor az új kormányzat az elmúlt időszakban több cselekedetével is igyekezett hangsúlyozni, hogy továbbra is odafigyel Délkelet-Ázsiára.

Rex Tillerson külügyminiszter ennek jegyében hívta meg Washingtonba a tíz ASEAN-ország diplomáciai vezetőit. A találkozón azt kérte a térség államaitól, hogy segítsenek gazdaságilag és diplomáciailag is elszigetelni Észak-Koreát. Fogadásuk előtt Tillerson arra utalt, hogy az együttműködést az Obama-érában gátoló emberi jogsértések az új kormányzat számára nem lesznek akadályok. Úgy fogalmazott: „az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy azt szabja külkapcsolatai feltételnek, hogy a másik államnak is osztania kell az amerikai értékeket”.

Ez a változás azonban szakértők szerint aggodalomra adhat okot Mianmar esetében. Az ország katonai diktatúrából az amerikai gazdasági szankciók hatására vált fiatal demokráciává. A projekt azonban jelenleg gyenge lábakon áll, a politikai reformok megtorpantak; és a Nobel-békedíjas Szú Csi egyre többen nemzetközi kritikát kap, amiért nem szólal fel a muszlim rohingya kisebbséget érő etnikai erőszak ellen.

A washingtoni Capitoliumtól Mianmar fővárosáig, Rangunig a legfőbb kérdés az, hogy a Trump-kormányzat támogatja-e a demokratikus átalakulást ennél a kulcsfontosságú útkereszteződésnél. Az előző amerikai nagykövet úgy véli, hogy erre nagy szüksége lenne az országnak. Szerinte azonban nem úgy tűnik, hogy az új amerikai elnököt érdekelnék a demokratikus értékek vagy az emberi jogok. Egy másik egykori diplomata pedig attól tart, hogy Trump a mianmari hadsereggel építene ki jó kapcsolatokat, hogy így szorítsa vissza Észak-Koreát. A fegyveres erők ugyanis hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak Phenjannal. Ez azonban veszélyt jelenthet a demokratikus reformokra, hiszen az ország éppen a katonai junta alól vált szabaddá.

Mindeközben azonban az sem világos, hogy miként viszonyul Mianmar az Egyesült Államokhoz. A lassú amerikai kormányzati átmenet miatt a délkelet-ázsiai ország inkább a szomszédos Kína fele közeledik. Rangun a közelmúltban olajexportról egyezett meg Pekinggel, a régiós szuperhatalom pedig szerepet vállalt az etnikai lázadócsoportokkal való béketárgyalásokban; és felajánlotta, hogy segít rendezni a Mianmar és Banglades közötti, rohingya menekültek miatt kialakult feszültséget.

Néhányan sokatmondónak tartják, hogy Szu Csí Tillerson meghívása ellenére sem ment el a washingtoni ASEAN-találkozóra, hanem maga helyett nemzetbiztonsági tanácsadóját küldte egy Trumpnak címzett levéllel. A Nobel-békedíjas politikus előzetesen leszervezett európai körútjára hivatkozott. A mianmari külügyminisztérium részéről pedig ennek kapcsán azt hangsúlyozták, hogy a kapcsolatok egyik országgal való előremozdulása nem egy másik kárára történik.

Szemlézte: Szalai Réka