Legális lesz a marihuána Kanadában

2017. április 18. - Danube Institute

kanada_kannabisz.jpg

A kanadai kormány most benyújtott törvényjavaslata alapján 2018 júliusától az egész országban legális lesz a marihuána rekreációs célú használata. A régóta várt, 131 oldalas, legalizálásról szóló dokumentum szigorú jogi kereteket ígér, ám továbbra sem vesz figyelembe minden lehetséges tényezőt.

A marihuána legalizálásáról szóló törvényjavaslatot mutatott be a liberális kanadai kormány csütörtökön. A születendő jogszabályt a kanadai igazságügyi miniszter, a közbiztonságért felelős miniszter, a külügyminiszter és az egészségügyi miniszter mutatták be a parlament alsóházában. Bár a beterjesztők úgy tartják, megfelelő jogi szabályozást alkottak a vadkender törvényessé tételéhez, a kanadai médiában sok kérdés felmerült a nagy port kavaró törvénnyel kapcsolatban.

A törvényjavaslat benyújtása után megjelent kormányzati sajtóközlemény „szigorú jogi kereteket” ígér a marihuána termesztésével, eladásával, terjesztésével és birtoklásával kapcsolatban. Így minden 18 év fölötti kanadai legfeljebb 30 gramm marihuánát birtokolhat legálisan, továbbá háztartásonként négy növényt is termeszthet. Erősen védve lesznek a kiskorúak jogai is: a kormányzat komoly büntetéseket irányoz elő mindazoknak, akik fiatalkorúakat marihuánával kapcsolatos visszaélésekre sarkallnak. Továbbá, zéró tolerancia lesz érvényben a drog hatása alatt álló vezetőkre, az ezzel kapcsolatos balesetek megelőzése érdekében pedig hamarosan felvilágosító kampány is indul.

Tény, hogy a marihuána legalizálásával kapcsolatos jogszabály viszonylag pontos törvényi kereteket biztosít, ugyanakkor a jogalkotók egyes szempontokat nem vettek figyelembe, számol be a National Post. Így nem egyértelmű például, hogy előre csomagolt élelmiszerek tartalmazhatnak-e a jövőben vadkendert. Nincs meghatározva továbbá, hogy hol lehet majd pontosan megvásárolni a marihuánát tartalmazó termékeket, és ezekre milyen csomagolásra vonatkozó szabályozás lesz érvényben.

Jelentős kérdéseket vet fel továbbá az egyes tartományok mozgástere a törvény betartását illetően. Így például változtathatnák a fogyasztás mennyiségét és a fogyasztó minimum elvárt életkorát is: „Mi van akkor, ha egy tartományban a minimum korhatár 50 év és a birtokolható mennyiség maximum 0 gramm lenne?” – teszi fel a National Post újságírója a kérdést, melyre egyelőre még az igazságügyi miniszter sem tudott egyértelmű választ adni.

Nincsenek pontosan meghatározva a marihuánára vonatkozó adók és az árazás sem. Egy kormánytisztviselő szerint ennek kidolgozása a csak a jövőben várható, amit a pénzügyminiszter fog ismertetni. Jelenleg az eladott orvosi célú marihuána után fizetendő adó a szövetségi kassza részét képezi, de további adókat a tartományok is kivethetnek. Ami az árakat illeti, a jelenleg is működő termelők mellé a hivatalos engedélyhez jutó újak is bekapcsolódhatnak, így a verseny befolyásolhatja az árazást. „A célunk, hogy továbbra is a piacra bízzuk ennek az iparágnak a fejlődését” – nyilatkozta az egészségügyi miniszter, Jane Philpott.

Természetesen az új jogszabály az elkövetkezendő hónapokban is nagy figyelmet fog kapni: mind szövetségi, mind tartományi szinten most kezdődhet meg a törvényi keretek pontosabb kidolgozása, így kiterjedve az olyan fontosabb területekre is, mint a kannabisz terjesztésének jogi szabályozása vagy az ezzel kapcsolatos törvény betartatása.

Szemlézte: Illés Gergő