Mit lehet kezdeni Észak-Koreával?

2017. március 16. - Danube Institute

eszak_korea.jpg

Az amerikai kormány szankciói hatástalanok, és a katonai beavatkozás sem lehet opció. A Trump–adminisztrációnak így nincs más választása, mint tárgyalásokat kezdeményezni az izolált kommunista diktatúrával – írja Patrick Lawrence a The Nation–ben megjelent terjedelmes publicisztikájában.

Kritikussá vált a helyzet a Koreai-félszigeten: az egyre agresszívebb észak–koreai diktatúra komoly fejfájást okoz a térség jelentősebb államainak, de a krízis megoldása továbbra is várat magára. Számos ázsiai ország többek között az Egyesült Államoktól várja a segítséget a Kim Dzsongun vezette állammal való tárgyalások megkezdéséhez; kérdés azonban, hogy a Trump–féle új külpolitika hogyan tud bizonyítani és milyen eredményeket elérni tud elérni a többoldalú tárgyalások megkezdése esetén.

Még az amerikai elnökválasztás előtt egy Hillary Clinton tanácsadóival kapcsolatban lévő forrás adta közre, hogy az elnökjelölt külpolitikai teendőinek listáját Észak-Korea vezeti – nem véletlenül: a világtól hermetikusan elzárt ország 1993 óta teszteli ballisztikus rakétatechnológiáját, mely egyre fejlettebbé válik. Kim Dzsongun hatalomátvétele óta ráadásul a rakétatesztek száma is drasztikusan megnőtt. Az elnökválasztás előtt Clinton számára három lehetséges forgatókönyv mutatkozott: folytatni a szankciós politikát, katonai válasz után nézni, avagy tárgyalásokat kezdeményezni. A választást meglepetésre megnyerő Donald Trump előtt viszont, ahogy a cikkben áll, már csak az utóbbi megoldás áll nyitva.

Lawrence állítása szerint Obama szankciós politikája megbukott, hiszen csak az amúgy is kiélezett helyzetet fokozta, hatástalan volt és nem változtatta meg Észak-Korea viselkedését. A katonai csapás pedig olyan lehetetlen megoldásnak tűnik, melyből Amerika aligha kerülhetne ki győztesen. A tárgyalások megkezdése maradt tehát az egyetlen lehetséges kiút, melyre a szerző szerint már rég mutatkozott ilyen tökéletes alkalom.

Ezek pedig szerencsére nem példa nélküliek az elmúlt több, mint két évtized folyamán: a Clinton-kormány és Dél-Korea nyitott politikája nagy előrelépést jelentett a diktatúra izoláltságának feloldásában. Érdemes megemlíteni a későbbi hatpárti tárgyalásokat is, melyek a tárgyalóasztal egy oldalára helyezték az Egyesült Államokat, Kínát, Japánt, Oroszországot és Dél-Koreát Észak-Korea ellenében. Bár a tárgyalások elhalása után a kommunista állam újra elszigetelődött, mostanra az érintett hatalmak mind érdekeltek lettek azok újbóli megkezdésében. Ázsia tehát csak Amerika lépésére vár.

Kína nehéz helyzetben van az észak-koreai kérdést illetően. Egyrészről, Kim Dzsongun országa egy hasznos, bár kellemetlen ütközőállam számára. Másrészt viszont, Kína is igyekszik főként gazdasági nyomást gyakorolni a diktatúrára, például az igen jelentős mennyiségű szénbehozatal felfüggesztésével. Ám ahogyan a kínai külügyminiszter, Wang Yi fogalmazott, a jelenlegi helyzet nem fenntartható, és végkimenetele tűrhetetlen lenne minden fél számára.

A többi fél is kész lenne tárgyalóasztalhoz ülni: Japán és Oroszország is nyitott az együttműködésre, míg Dél-Korea legnagyobb ellenzéki pártja szintén kifejezte tárgyalási szándékát – az elnök bukásával pedig jó eséllyel a déli szomszéd sem állna az együttműködés útjába.

Erre pedig végül, de nem utolsósorban, Kim Dzsongunnak is szüksége van: apjához hasonlóan ő is nemzetközi elismertségért epedezik, és ennek elérése érdekében pedig hajlandó lenne megoldásokat keresni. Így például Lawrence elmélete szerint Észak–Korea egy hasonló nukleáris megállapodást próbálhat elérni, mint amilyet az Egyesült Államok 2015–ben Iránnal kötött meg.

A szerző szerint a hatpárti egyeztetés megkezdése több szempontból is jó megoldást jelentene. Egyrészt, csökkentené az amerikai hegemóniát, mert az USA-t többoldalú tárgyalási szituációba helyezné. Másrészt, Kína a tárgyalóasztal egyazon oldalán ülne Dél-Koreával, Japánnal és a Trump Amerikáját képviselő diplomatákkal. Ez a cikk állítása szerint csökkenthetné az USA és Kína között jelenleg fennálló feszültséget.

Az amerikai diplomatáknak azonban történelmi távlatokban és történelmi tények alapján kell gondolkodniuk, emlékeztet Lawrence. „Míg Észak–Korea vezetőit őrült ámokfutóknak tartjuk, elbagatellizáljuk az ellenük intézett csapásokat a koreai háborúban. Ezek minden tekintetben kegyetlenek voltak, és nagy nemzeti megrázkódtatással jártak.” Amerika felelőssége tehát jelentős a kialakult helyzetben, ám a helyzetből nincs kiút a másik fél – és önmagunk – megismerése nélkül.

Szemlézte: Illés Gergő