Létrejöhet az angolszász „világbirodalom”?

2017. március 09. - Danube Institute

angolszasz.jpg

Világszinten tetten érhető egyfajta nosztalgikus nacionalizmus, amely a vélt vagy valós múltbéli nemzeti dicsőséghez való visszatérést állítja középpontba. Edoardo Campanella és Marta Dassù Foreign Affairs-ben megjelent írása szerint ez egy olyan politikai erő, amely formálhatja a világrendet: felerősítheti az egymástól kulturálisan távoli régiók közötti feszültségeket, míg a kulturálisan hasonló területeket közelebb hozhatja egymáshoz. Ennek tükrében az angolszász országok számára az együttműködés új formái válhatnak lehetővé.

A nosztalgikus nacionalizmus – mint mérvadó politikai erő – térnyerése figyelhető meg szerte a világon, legyen szó akár a trumpi „Tegyük újra nagyszerűvé Amerikát”-jelszóról, a Brexit-pártiak „Globális Britannia”-víziójáról, vagy a Hszí Csin-ping-féle „kínaiak nagy megújulásáról”.

A múltbéli nemzeti dicsőséghez való visszatérés mozgatja a szélsőjobboldali szerveződéseket Európában, ez táplálja a putyini Oroszország terjeszkedési politikáját régiójában, illetve ez a hajtóereje a török elnök, Recep Tayyip Erdogan neooszmán ambícióinak is. Egy ilyen világ pedig hajlamos lehet konfliktusokba bonyolódni.

A nosztalgia ugyanakkor összeegyeztethető lehet a nemzetközi együttműködés bizonyos formáival, különösen abban az esetben, ha a kultúra, a történelem és az értékek fedik egymást. Ebben az összefüggésben a britek régóta dédelgetett álma, az angolszász világ újbóli felemelkedése is elképzelhető lehet.

Ennek a gondolatnak a megjelenése a Brit Birodalom összeomlásához vezethető vissza. Az egykori brit miniszterelnök, Winston Churchill Az angol ajkú népek története címet viselő terjedelmes művében a kétezer éves történelem szálai közé fűzi az „anglofóniát”. A későbbiekben éppen erre a gondolatra hivatkozva ellenkeztek az euroszkeptikusok az Egyesült Királyság EGK-csatlakozása ellen 1973-ban. Nézőpontjuk szerint az országnak inkább a Nemzetközösséggel kellene foglalkoznia. Nemrégiben a Brexit kapcsán látható volt, hogy a kilépéspártiak – élükön a jelenlegi külügyminiszterrel, Boris Johnsonnal – kampányát a nosztalgikus nacionalizmus, illetve a Nemzetközösség iránti nosztalgia dominálta.

Az angolszász világ felemelkedése azonban nem csak a britek vágyálma, Ausztrália és Új-Zéland is osztozik a lelkesedésben. Kanada esetében az elkötelezettség nem ilyen egyértelmű, részben az ország francia kulturális öröksége miatt, ugyanakkor a kanadai konzervatív párt elnöki székére pályázó Erin O’Toole egy Kanada Egyesült Királyság – Ausztrália – Új-Zéland közötti kereskedelmi és biztonsági megállapodás mellett kampányol.

Elérkezett volna az angolszász országok ideje?

Az angolszász kultúrkörhöz tartozó országok – nevesül: Ausztrália, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Új-Zéland a világ népességének hat százalékát teszik ki, a globális GDP-nek azonban negyedét, illetve az összes katonai költés 40 százalékát teszik ki.

A hasonló jogrendszer, a demokrácia melletti töretlen elköteleződés, a közös üzleti gyakorlat, a szabadkereskedelem hagyományos támogatása, illetve a közös nyelv jelentik a földrajzilag egymástól távol eső országok közti összekötő kapcsokat. Kulturális közelségük csökkenti a tranzakciós költségeket és növeli a bizalmat. Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás szerint Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Új-Zélandon az emberek döntő többsége támogatná a szabad munkahely- és lakóhelyválasztásra vonatkozó kölcsönös jogok garantálását e négy ország viszonylatában.

Lehetséges, hogy elérkezett az idő az angolszász országok számára, hogy erősítsék az egymás közti együttműködést kereskedelmi, katonai, illetve számos egyéb területen. Az Egyesült Királyság éppen egy szabadkereskedelmi megállapodáson dolgozik Ausztráliával, és hasonló egyezményt szeretne kötni Trump Amerikájával is.

Ugyanakkor ameddig nem zárultak le a tárgyalások az EU-ból való kilépésről, addig a britek nem írhatnak alá kétoldalú kereskedelmi egyezményeket. London abban reménykedik, hogy az angolszász országok közötti erősebb kötelékek meghatározó jelentőséggel bírnak az egész világ számára, tekintve, hogy a Brexit és Trump elnöksége elmozdítják a világpolitika egyensúlyát, így a többi angolszász ország számára is érdemes lehet kiaknázni az új világrend kínálta lehetőségeket. Azt azonban fontos látni, hogy egy ilyen együttműködés nem „az angolul beszélő nemzetek Európai Uniója” lenne, hiszen együttműködésről csak az érdekek egyezésekor lehetne szó, ellenkező esetben pedig inkább versengésről.

Trump és May ellentétei

A Washington és London közötti különleges kapcsolat lehet a kulcsa annak, hogy az ötletből valódi politikai projekt lesz-e. Papíron Trump lehet Theresa May brit miniszterelnök legjobb szövetségese, hiszen az új amerikai elnök többször is elismerően nyilatkozott a Brexitről.

Ennél fogva London abban bízik, hogy a Washingtonnal való preferenciális diplomáciai kapcsolat révén jobb tárgyalási pozícióba kerülnek az EU-val, amely továbbra is fontos gazdasági partnerük maradna. Az Egyesült Királyság közepes méretű nyitott gazdaságának szüksége van a nagyobb külföldi piacokhoz való hozzáféréshez; ez viszont ellenkezik Trump protekcionista álláspontjával – ebben az értelemben pedig London közelebb van Berlinhez, mint Washingtonhoz. Az Európai Unión kívül, illetve az angolszász együttműködés nélkül azonban az Egyesült Királyság vajmi keveset számítana a világpolitikában.

A brit-amerikai különleges kapcsolat mellett megfigyelhető a többi angolszász ország közötti bilaterális kapcsolatok erősödése. Még Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau – aki meglehetősen más politikai nézeteket vall, mint Donald Trump – is úgy fogalmazott, hogy „[n]incs még két olyan ország a világon, amelyek ennyire össze lennének kapcsolva, mint a mieink”. A kétoldalú kapcsolatok élénkülése létrehozhat egy egységesebb angolszász közösséget, a gyakori és ismétlődő közös ügyletek pedig akár hivatalos intézmények létrejöttét is eredményezhetik, amelyek meghatározott kérdésekkel foglalkoznak. Az is elképzelhető, hogy a globális problémák megközelítése és keretezése az angolszász világ szemszögéből történik, így a problémák megoldásai is közös érdekeiket szolgálhatják majd. Ám ezzel egyidőben minden ország fenntartaná saját véleményét és függetlenségét.

Törékeny alapok

Az angolszász együttműködés egyik legfőbb problémája az lenne, hogy ki legyen a vezető? A legnyilvánvalóbb választás Washington lenne, ugyanakkor a másik három országban felmerülhetne a kétely, hogy így leginkább a közösség népességének 70 százalékát kitevő Egyesült Államok akarata érvényesülhetne. A másik lehetőségnek, hogy Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, vagy az Egyesült Királyság adna vezetőt, viszonylag kevés esélye lenne, tekintve ezen országok alacsony népességarányát az együttműködésen belül. Másodsorban pedig nehéz lenne megállapodni közös stratégiákkal Kína és Oroszország kapcsán, hiszen minden országnak eltérő megközelítésmóddal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik.

A globalizáció egy lehetséges, új modellje

Amennyiben az angolszász országok valóban képesek lennének egy politikai együttműködés létrehozására, az jelentheti a globalizáció egy új modelljének felemelkedését, amelynek középpontjában a kulturális homogenitás áll – regionális csoportosulásokkal, amelyeket közös kulturális elemek tényezők össze. A termékek, a tudás és az emberek szabadon mozoghatnának kulturálisan hasonló – határokkal és falakkal elkerített – területeken.

A körülmények függvényében a kulturális homogén területek egyesülése megtörténhet spontán (Európa és az angolszász területek példája), illetve kényszerítő módon (Oroszország, Ázsia), így a régiók közötti interakciókat is a konfliktus vagy a béke fémjelezheti. A nosztalgikus nacionalizmus felerősítheti az egymástól kulturálisan távoli régiók közötti feszültségeket és súrlódásokat, főként abban az esetben, ha az életszínvonalak között nagy különbségek vannak. Másfelől azonban közelebb hozhatja a kulturálisan hasonló országokat egymáshoz.

A nosztalgikus nacionalizmus tehát valóban átalakítja a globális rendet, de nem feltétlenül vezet elszigetelődéshez vagy konfliktusokhoz, ám az együttműködések új formáinak teret nyitott.

Szemlézte: Szalai Réka