2016. november 22. 08:01 - Danube Institute

Trump ellenében születhet újjá a baloldal

trump_baloldal.jpg

Az amerikaiak egy jelentős része érzi azt, hogy eljött az ideje a változásnak, azonban megoszlik a véleményük azzal kapcsolatban, hogy pontosan minek is kellene változnia. Trump markáns változást indított el, de ez a változás a baloldalt is tettekre sarkallja.

Donald Trump megválasztásának éjjelén több ezren csatlakoztak Gregory McKelvey Portland’s Resistance (Portland Ellenállása) névre keresztelt tüntetőcsoportjához. McKelvey szerint ez azért van, mert sokakat sokkolt az eredmény, az utcára vonultak, mert nem akarnak félelemben élni. Ezek azok az emberek, akik a demokrata adminisztráció alatt megszokott irányvonal védelmében, a kampányidőszak alatti Trump-imázs és ígéretek ellen vonultak utcára. Trump megválasztásának reakciójaként indultak meg az utcai demonstrációk, és kezdődött az internetes platformokon a „not my president” hashtag használata.

Mindeközben kezdetét vette a világhálón a kampány, amellyel Trump klímaváltozással kapcsolatos politikáit, korábbi botrányaiból levezetett állítólagos nőgyűlöletét vagy szintén a kampányidőszak alatt szlogenekké váló rasszista megnyilvánulásait akarják a megválasztott elnök ellen fordítani. A muszlimok, a bevándorlók és a véleménynyilvánítás szabadságának védelmére létrejövő emberi jogi csoportok felé is megugrott az adományok száma és nagysága.

A „Popular Resistance” nevezetű mozgalom alapítója, Kevin Zeese szerint Trump ugyanúgy az elitek zsebét fogja tömni pénzzel, mint az általa kritizált politikai elit. Úgy látja: Trump nem tud valójában olyan gazdaságpolitikával előállni, amely beteljesíthetné az ígért munkahely-teremtést és prosperitást. Úgy véli: a jelenlegi elégedetlenkedőkhöz csatlakoznak majd azok az emberek, akik fokozatosan ráébrednek, hogy az általuk megválasztott üzletember bizony csúnyán megvezette őket. Ez az a szavazói csoport, amelyik szemet hunyt Trump minden botránya és megbotránkoztató megszólalása felett mivel egy dolgot vártak tőle: függetlenséget, a nagyvállalati elittől való elszakadást, Washington lobbiktól való mentesítését. Ezek az emberek pedig, mivel várakozásaik beteljesületlenül maradnak majd, új jelölt után fognak nézni, szembehelyezkedve az aktuális elnökkel és párttal.

Ha ez történne, kihez fordulnak majd ezek az emberek? A Demokrata Párt jövőben betöltött szerepe nagyban változhat, ha képtelen az emberek igényei szerinti fejlődést mutatni. Sokan Bernie Sandersben látták a demokraták új arculatát, aki a remények szerint valódi változást tud hozni és megoldásokkal áll elő a gazdasági egyenlőtlenségekre. Clinton meglepetésszerű bukásával sokak szerint be is igazolódott Sanders gazdaságpolitikai javaslatainak létjogosultsága. Az emberek változást vártak, és Hillary Clinton nyilvánvalóan a jelenlegi tendencia folytatását tűzte ki célul.

Amennyiben a Demokrata Párt nem szerzi meg a nagyvállalati elittel szemben álló, dolgozó tömegek támogatását, még mindig van esélye az amerikai baloldalnak egy a Tea Party-hoz hasonló, de progresszívebb mozgalomra. Michigan, Ohio, Pennsylvania, Wisconsin és Indiana mind olyan államok voltak, amelyek gazdaságpolitikai okokból Obama elnökségét támogatták. Az itt élők nem elvből álltak a republikánus elnökjelölt oldalára, hanem azért, mert a Clinton által képviselt Demokrata Párt magára hagyta őket.

Szemlézte: Molnár Gergő

komment
süti beállítások módosítása