A technokrata elit tündökléséről és bukásáról

2016. október 24. - Danube Institute

globalizacio_1.jpg

Rezeg a léc a globális technokrata elit alatt. Az emberek kezdenek kiábrándulni abból a hitükből, hogy az eszes, jól képzett és vezetésre felhatalmazott politikusok valóban jobbá tehetik számukra az életüket – írja Russel Ronald Reno a Catholic Heraldban megjelent cikkében.

Reno állítása szerint a nyugati világot vezető globális elit alatt meglehetősen rezeg a léc, és ezért önmagukon kívül senki sem hibáztatható. Bizonyítékul a neoliberális technokráciát képviselő Hillary Clinton ellen mostanáig jól szereplő Donald Trump támogatottságát hozza fel. Téves a mainstream média álláspontja, mely szerint a gazdasági világválság, az egyenlőtlen bevételek, a politikai korrektség által kiváltott ellenszenv, vagy egyszerűen a rasszizmus és a xenofóbia lenne okolható ezért a változásért.

Az elmúlt évtizedek alatt homogén globális elitté kovácsolódott nyugati vezető réteg elveti a természetfelettibe vetett hitet, mindent a racionalitás talaján vizsgál, állandó elemzésekbe bonyolódik, képviselői pedig magukat az emberi jogok és globális prosperitás pótolhatatlan harcosaiként állítják be.

Ötven évvel ezelőtt Gary Becker közgazdász arra a következtetésre jutott, hogy az emberi természet leírható a haszonmaximalizálásra törekvéssel. Reno azonban felhívja a különbséget a materiális globális elit által támogatott, illetve az isteni szeretetre vágyó lélek haszonmaximalizálása között. Véleménye szerint azok a közgazdászok, akik jelenleg a nyugati világ vezető szerepeiben tevékenykednek, mind néhány amerikai egyetemen tanultak, és ugyanazzal a hiányossággal kell szembenézniük, amelyet a neoliberalizmus dogmaként hordoz. A neoliberalizmus azon állításával, hogy a szabadpiac és a gazdasági törvényszerűségek megértése és helyes alkalmazása egyenesen eljuttat bennünket az általános jólét eléréséhez.

A neoliberalizmus melletti másik dogma azt teszi megkérdőjelezhetetlenné, hogy a szakértelem messze fontosabb mára a politika vezetői képességnél, hiszen ezzel hozzásegíthetik a társadalmat a gazdasági fejlődéshez és a kapitalizmus 19-20. századi formájának veszélyeitől való távolmaradáshoz.

Reno állítása szerint a globális elit nem hoz valódi, előre mutató döntéseket, csupán összeegyeztetik a társadalom feladatait a közgazdasági törvényekkel, és általában az előbbit próbálják az utóbbihoz igazítani.

Cikkében Reno egyértelműen a természetfeletti elutasítását látja a neoliberális elit legnagyobb hibájának. Az „iszlám fenyegetés” megerősödése rámutat az európai és amerikai hiányosságokra. Az iszlám vallás követői a felsőbb hatalom által vezérelve biztosak az életmódjukban, szemben a bizonytalanná vált nyugati emberrel. A populizmus azért tud egyre több követőt maga mögé állítani, mert az emberek egy felemelő útmutatásra várnak, egy nemes és felettük álló célra, amelyért érdemes küzdeniük.

A neoliberális iskola a patriotizmust is képes materialista, gazdasági haszonmaximalizáló tevékenységként értelmezni, konkrétan az egyén saját befektetésének védelmeként. A természetes értékekért való nemes önfeláldozást is rasszizmusként, idegengyűlöletként és fasizmusként fogják fel, ezzel pedig – a szerző szerint – mind közelebb viszik az általuk vezetett tömegeket az emberalatti mivoltukhoz.

A II. világháború utáni kulturális kísérletezés, amely el akarta fedni a nacionalizmust és az egyes nemzetekhez való lojalitást, a hidegháború utáni legelső próbatételkor megbukott. Képviselőit saját technokrata dogmáik teszik vakokká azon igazságok felismerésében, melyek szerint az emberek valami nemesebb, mélyebben gyökerező és élőbb célért akarnak küzdeni, mint a közgazdaságtan törvényszerűségei.

Szemlézte: Molnár Gergő