Szövetségeseket kell találnia a Nyugatnak

2016. szeptember 30. - Danube Institute

baku1.jpg

A nyugati vezető hatalmak sokszor csak azt mondják meg más országoknak, milyenek legyenek, nem figyelvén arra, amit eddig elértek. Számos ország, köztük Azerbajdzsán, Albánia és Kazahsztán segítséget nyújthat az Egyesült Államoknak és az Uniónak a terrorizmus elleni harchoz, amennyiben a nyugatiak a sikereket és nem a hiányosságokat hangsúlyozzák − írja Maayan Jaffe-Hoffman a The American Spectatorban.

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a terrorizmus újabb mélységeivel és növekvő intenzitásával kell szembenézniük, akár saját államhatáraikon belül is. Eddigi összesítések szerint 2016-ban ötven országban 1274 terrorcselekményt követtek el, melyben több mint 11 ezren vesztették életüket és 14 ezren sebesültek meg.

A szerző a vezető hatalmak részéről a terrormerényletekre adott válaszként hozott eltérő intézkedéseket említi meg: „Barack Obama nem hajlandó felismerni az ellenségünk igazi természetét”, és iszlám extrémizmusként megnevezni azt. Jaffe-Hoffman hozzáteszi: anélkül, hogy megneveznénk, nehéz legyőzni az ellenséget. Az európai kontinensen a francia intézkedéseket ítéli meg a legszélsőségesebbnek, mivel a kormány a többször meghosszabbított szükségállapottal jelentősen korlátozza az állampolgári szabadságjogokat.

A cikk szerint már nem hatékony megoldás csupán a jó és a rossz megnevezése, hiszen a gyorsan változó világban „akit egyik nap ünnepeltek, a másik nap becsmérlik”. Kitől várnak az amerikaiak segítséget? Az irániakat a szerző a terrorizmus legnagyobb támogatójaként aposztrofálja. A nyugati hatalmaknak a probléma megoldásához elsősorban a muszlim világ összetettségét kell megértenie. Ahelyett, hogy az ellenségekre koncentrálunk, az igaz szövetségeseinket kellene kiemelnünk − azokat, akik valós erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a nyugati értékrendet beleszőjék a mindennapi élet menetébe.

Ennek fényében a Közel-Keletről az eurázsiai térségre kellene összpontosítani a figyelmet, állítja Jaffe-Hoffman. A szerző az itt található számos, muszlim többségű államokat demokratikusnak, világinak, modernnek tartja, amelyek hajlandóak segíteni. A Nyugatnak el kellene oszlatnia az ezekről az államokról kialakított sztereotípiáit: ezekben az országokban elismerik a női jogokat, mint az alapvető feltételt az egyensúlyhoz, továbbá támogatják őket, hogy vezetői pozíciókat vállaljanak a gazdasági élet, a politika és az oktatás területén.

Az elemzés Azerbajdzsán berendezkedését és működését hozza fel példaként. Az ország alkotmánya rögzíti a demokráciát, a jogállamiságot és az egységes köztársaságot, mint alapvető értékeket. „Habár Azerbajdzsánt számos kritika érte az emberi jogok folytonossága tekintetében, bőven túlszárnyalja a többi poszt-szovjet államot hasonló kérdésekben: az állam elismeri a vallás szabad megválasztásához és gyakorlásához való jogot, továbbá az ott élő muszlimok 1 százaléka véli úgy, hogy a szunnita-síita ellentét meghatározó kérdés az országban.” A szerző cikkében azt írja, a kaukázusi ország kormánya a vallási extrémizmusokkal szemben „zéró toleranciát” alkalmaz, s ennek a politikának a keretén belül külön szervezet foglalkozik a korai radikalizáció felderítésével, valamint az összes vallási csoport nyilvántartásával.

Az Egyesült Államokkal és a délkelet-ázsiai országokkal jó kapcsolatokat ápoló Albánia kormánya az utóbbi időben a korrupció felszámolására, az adózási szabályok megreformálására és stabil demokrácia kiépítésére törekszik, emeli ki az elemzés. Végezetül Kazahsztánban az emberi jogok növekvő tiszteletének, a jogállamiságnak és a vallásszabadságnak lehetünk szemtanúi.

Habár a fent említett térségektől/országoktól sem idegenek a szélsőségek, mégis sokkal ritkábbak, mint ami a Közel-Keleten tapasztalható, hangsúlyozza Jaffe-Hoffman. Nem kellene ezeket a tényeket a Nyugatnak felismernie, és megerősítenie kapcsolatait ezekkel az országokkal? − teszi fel a kérdést a szerző. Ahogy az amerikai jogalkotóknak szándékukban áll segíteni ezeken az államokon, úgy az Azerbajdzsánhoz hasonló országoknak is módjukban áll segíteni, főleg a muszlim-kérdés megértésében és megoldásában.

Az elmúlt években Teherán és Baku között egyre szorosabbá váló politikai és gazdasági kapcsolatok révén az azeri vezetés képet alkothatott az iráni kormány valódi céljairól és elképzeléseiről. A két ország közti kapcsolatok lendületet adhatnak a regionális kereskedelmi és gazdasági fejlődésnek, miközben elősegítik az etnikai, vallási, továbbá helyi konfliktusok megoldásának lehetőségét.

A most folyó amerikai elnökválasztási kampány a szerző szerint sokszor a félelemről és a befelé fordulásról szól. Viszont támogatván azokat az országokat, melyek jelentős lépéseket tettek a demokrácia felé, írja cikkében a szerző, „példát mutathatunk a függetlenül, világi és demokratikus módon működni kívánó államoknak”. Ezáltal miközben másokon segítünk, magunkat is szolgáljuk.

Szemlézte: Árpási Botond