Politikai válság felé tart Németország

2016. szeptember 22. - Danube Institute

nemetorszag_valsag.jpg

A Berlinben tartott tartományi választásokon az establishment pártok, habár a legtöbb szavazatot szerezték, azok birtokában mégsem képesek többségi kabinet alakításával ellenzékbe küldeni a mögöttük nem sokkal végző baloldali, illetve menekültellenes pártokat. A választási eredmények a világgazdaság már Németországban érzékelhető strukturális változásait, egy gyengülő nemzetközi pénzügyi rendszer estleges újbóli összeomlását jelezhetik, írja George Friedman a Geopolitical Futures honlapján közölt elemzésében.

„Németország a világ negyedik legnagyobb gazdasága, a legnagyobb Európában, (…) és az európai stabilitás megalapozója. Amennyiben Németország meggyengül vagy destabilizálódik, Európa is veszít erejéből, és nem merészség azt állítani, hogy Európa erejének csökkenése következtében a világ is meggyengülhet”, írja a szerző elemzésének bevezető soraiban.

A minapi berlini tartományi választásokon a Szociáldemokrata Párt (SPD) a szavazatok alig több mint egyötödét szerezte meg, míg a német kancellár, Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a voksok 17,6 százalékát gyűjtötte össze. A Baloldalt (Die Linke) és a Zöldeket a szavazók mintegy 30 százaléka támogatta (a két párt között fele-fele arányban oszlottak meg a voksok), míg a migránsellenes Alternatíva Németországért (AfD) 14 százalék körüli eredményt tudhat a magáénak.

Az írás rávilágít, hogy az AfD, illetve a relatíve legtöbb szavazatot szerzett SPD között mindösszesen 7,4 százalékos volt a szavazatarány-különbség, valamint ezen a terjedelmen belül három további képviselői mandátumot szerző politikai erő található. „Más szavakkal élve, a választásra jogosultak Berlinben teljesen fragmentálódtak.” Friedman az eredményeket elemezve az írja, a fő irányvonalba tartozó SPD és CDU összesen alig több mint a harmadát szerezték meg a szavazatoknak, míg a voksok többi része establishment-ellenes pártok között oszlik meg (ebből két baloldali és egy menekültellenes).

Habár Berlin nem jelenti egész Németországot, mégis az a fővárosa. Azonban az a tény, hogy a szavazók többsége megvonta bizalmát a két legnagyobb párttól, jelentős változást mutat. Berlinben legalábbis a politikai rendszer összeomlóban van. Még az SPD és a CDU alkotta koalíció sem lenne elegendő a kormányalakításra, állapítja meg a szerző. Sőt, még a Zöldek bevonása a kormányba sem lenne elegendő többségi kabinet alakításhoz.

„Amennyiben a berlini választási eredményeket nemzeti [szövetségi] szintre emeljük, Németország kormányozhatatlanná válna. Mindez azt engedi feltételezni, hogy Berlin jelzi a pártok támogatottságát; hogy egy szövetségi választás esetén az establishment pártok nem tudnának több szavazatot szerezni; és hogy Németország politikai és gazdasági feltélelei nem fognak fejlődni.” Mindezt számba véve, az elemzés arra a következtetésre jut, hogy az európai stabilitás garantálója, Németország a világon máshol is érzékelhető politikai válság felé mozdult el.

A migrációs kérdés nyilvánvalóan fontos tényező, ám összességében a gazdaság több figyelmet érdemel, hangsúlyozza írásában Friedman, mikor a Bundesbank hétfői nyilatkozatára támaszkodik, miszerint a német gazdaság a harmadik negyedévben lelassulhat. Kétségbeejtőnek nevezi a közzétett nyilatkozatot, hiszen az elmúlt időszakban a német gazdaság növekedésének szükségességéről nem folytak szakmai, társadalmi viták. A német és az európai bankrendszer stabilitását ingathatja meg, hogy világ egyik legnagyobb bankjaként számon tartott Deutsche Banknak 14 milliárd dollárnyi bírsággal kell szembenéznie az Egyesült Államokban, aminek kifizetése, habár nem okozhat nehézségeket a pénzintézetnek, kérdéseket vet fel a bank fennmaradó tőkeállományára vonatkozóan.

Az elemzés a világgazdaságban végbemenő strukturális változásokra mutat rá, mikor kiemeli, hogy az USA importszükségletei csökkentek, mely részben az Egyesült Államok gyenge gazdasági termelésének, továbbá az Államokon belül előállított javak relatív alacsonyabb árának köszönhető. A szerző szerint ezek a változások leginkább Németországot érintik majd. Németország bruttó hazai össztermékének felét az export adja. Ahogy Európa gyengült, Németország árukivitelét főként az Egyesült Államokba irányította át, olvasható a cikkben. Amennyiben az USA csökkenti a Németországból származó import mennyiségét, az negatívan érinti a német gazdaságot, hiszen az észak-amerikai hatalom jelenti számára az utolsó egészséges gazdaságot, valamint Németország nem tudja tovább növelni a hazai fogyasztást, hogy mindezt kompenzálja.

Egyes jelentős nemzetközi pénzügyi elemzőközpontok azt prognosztizálják, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer instabillá fog válni. Friedman úgy látja, ezt a német polgárok hamarabb megérzik, s a válság jeleit és hatásait máshogy élik meg, mint a pénzügyi piacok. A piacok számára a gazdasági növekedés lelassulása statisztikai adat. Az átlagos dolgozó számára a munkáját és jelzálogkölcsönét fenyegetheti.

A berlini tartományi választások eredményeit elemezve megállapítható, hogy a baloldali pártok ereje nem a migráció-pártiságukból fakad, írja a szerző, hiszen „az nem segít sokat rajtuk, ha egyáltalán bármit is segítene”. A cikk szerint relatíve jó választási eredményeiket megszorításellenes álláspontjuknak köszönhetik. A választópolgárok úgy vélik, a megszorításokat ellenző politikai erők felismerték, hogy „a jelenlegi helyzet nem maradhat fent tovább. Azt is gondolják, hogy ezek a pártok nem lehetnek a nagy pártoknál rosszabbak”.

Zárógondolatként Friedman azt írja, Németországban egyre inkább érzik, hogy a rendszer hanyatlóban van. „A gazdaság megrendülését a világ legjobb pénzügyi elemzői tapasztalják: az átlagos emberek, akik a megélhetésért és a csekkek kifizetéséért dolgoznak. A modern Németország politikai bázisa összeomlóban van, és csakúgy, mint Nagy-Britanniában a Brexit kapcsán, ezt is majd úgy hessegetik el, mint a felelőtlen munkásosztály tevékenységének következményét”.

Szemlézte: Árpási Botond