Kanada: tovább folytatódik a liberális agenda

2016. május 18. - Danube Institute

trudeau_2.jpg

„Folytatnunk kell a harcot a teljes egyenlőségért. Bátran és nagyra törően kell követnünk azok példáját, akik az igazságért harcoltak és szorgalmasan kell dolgoznunk az elveink és a valóság közötti szakadék bezárásáért” − mondta Justin Trudeau, Kanada liberális miniszterelnöke Montrealban, miközben átvette a Laurent-McCutcheon díjat az LGBT jogokért folytatott munkájáért.

A miniszterelnök a díj átvételekor akár apjára is gondolhatott, amikor követendő példáról beszélt, hiszen halála után Pierre Elliot Trudeau-nak is megítélték a díjat 2005-ben, amiért 1969-ben dekriminalizálta az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.

Trudeau május 17-én, a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi napon mutatta be a transzneműek védelméről és egyenlő jogairól szóló törvénytervezetet.

A tervezet kiterjesztené a már meglévő diszkrimináció és gyűlöletbeszéd elleni törvényeket a nemi identitás védelmére is, különös tekintettel a transzneműek elleni gyűlöletbeszédre. 2011-ben már a szenátus elé került egy hasonló javaslat, amely végül elbukott. Az akkori ellenzék képviselői mind támogatták, a hatalmon lévő konzervatívok pedig – hat kivételtől eltekintve – ellenezték.

Kristopher Wells, az Albertai Egyetem szexuális kisebbségekkel foglalkozó kutatója szerint a tervezet hatalmas lépés előre, mivel „megmutatja a transzneműeknek, hogy számítanak és hogy ők is megérdemlik a kanadai társadalom védelmét és támogatását”. Wells reméli, hogy előbb-utóbb az összes párt támogatni fogja a tervezetet, köszönhetően a 2011-es szavazás óta folyó mély és átfogó társadalmi vitának és tájékoztató kampánynak. 

Szemlézte: Daniel Corsano