2016. április 11. 14:01 - Danube Institute

Új-Zéland: körkép a páfrányos népszavazás után

uj_zeland_1.jpg

A John Key vezette új-zélandi kormány hírneve az április elején lefolytatott One News-Colmar Brunton közvélemény-kutatás adatai alapján nem csökkent, a Munkáspárt viszont jelentős százaléknyi szavazónak mondhatna búcsút egy most lebonyolított választáson.

Az új-zélandi miniszterelnököt adó Nemzeti Párt az eredmények alapján elért egy olyan támogatottsági szintet, amit 2014 augusztusa óta nem sikerült. Ez nagy megkönnyebbülés jelent Keynek, hiszen nem volt egyértelmű, hogy a múlt hónap végén lezajlott zászlóváltással kapcsolatos referendum bukásának milyen következménye lesz a szavazók szempontjából, a 26 millió dolláros kampány tükrében.

A siker most olyannyira átütő, hogy amennyiben holnap tartanák a választásokat, a Nemzeti Párt 50 százalékos támogatottsággal a háta mögött 61 helyet kapna a 121 fős parlamentben, melynek segítségével képes volna egyedül kormányozni. A Munkáspárt 34 helyet, a Zöldek 12-t, tehát összességében a baloldal 47 képviselőt ültethetne be a parlamentbe. A New Zealand First 11-et és a maradék három pedig, mint például az Egyesített Jövő vagy a Maori Párt egy-egy széket szerezne.

Nem pusztán a párt nem sínylette meg a kudarcot, de Key sem, aki csupán egy pontot zuhant a preferált miniszterelnökök közvélemény-kutatási listáján, ezzel első helyen végezve, 39 százalékos eredménnyel. Utána következik Winston Peters 10 százalékkal, akinek a New Zealand First pártja ugyan a régi zászló mellett foglalt állást a kampányban, mégis megelőzte a munkáspárti vezető Andrew Little-t, aki a csúfos harmadik helyre süllyedt 7 százalékkal.

A Munkáspárt támogatottsága 4 pontot zuhant, ami azt jelenti, hogy a 30 százalékos küszöb alá esett 28 százalékos eredménnyel. Ez 4 százalékos csökkenést jelent egy februári kutatáshoz képest, és ez az első eset, hogy a párt támogatottsága a kritikus határ alá zuhant a választások óta. Ez annak ellenére történt, hogy Little-ék ebben az évben tették meg a főbb politikai bejelentéseket: bemutattak egy több milliárd dolláros tervet, miszerint minden új-zélandi polgár három évnyi felsőoktatási támogatásban részesülne, ami ingyenessé tenné számukra ezt az időtartamot. Little az eredményeket kiábrándítónak találta és azzal indokolta, hogy volt néhány rossz hete az elmúlt időszakban. Ezzel többek között a március végén tartott, úgynevezett „Future of Work” konferenciára utalt, amelyen olyan kérdések kerültek napirendre, mint az univerzális alapjövedelem (UBI), ami szintén egy fontos faktor volt a párt megítélésében a vezető szerint. A tervezetet megkérdőjelezték e a végrehajtás során várható számottevő költség miatt, emellett a frakció ellenezte a zászlóreferendumot, valamint olyan kulcskérdéssel kapcsolatban is nemleges állást foglalt el, mint a Trans-Pacific Partnership (TPP)  aláírása.

A közvélemény-kutatáson más pártok, mint például a Zöldek két ponttal felemelkedtek a ranglétrán és 10 százalékon állnak, megelőzve a New Zealand First-öt, amely 9-el büszkélkedhet jelenleg; a kisebb Maori Párt pedig stagnál, szilárdan maradt az 1 százaléknál.

Mészár Kata

komment
süti beállítások módosítása