Szélsőségek térnyerése: ki a felelős?

2016. március 08. - Danube Institute

szelsosegek.jpg

A nyugati vezető politikusok Oroszországot vádolják a szélsőséges pártok térnyerésével Európában. Ez a gondolkodásmód azonban összekeveri az okot az okozattal: az EU gazdasági, politikai és társadalmi nehézségei teremtették meg a környezetet a radikális pártok népszerűségének növekedéséhez, ezért a probléma okát Brüsszelben, s nem pedig Moszkvában kell keresni − olvasható a Foreign Policy honlapján megjelent elemzésben, melynek szerzője Scott Radnitz.

„Vezető politikusok arra figyelmeztetnek, hogy a szélsőséges pártok támogatása része azon orosz szándékoknak, hogy a közvéleményt Moszkva neki tetsző módon tudja befolyásolni” − olvasható Scott Radnitz cikkében. Elemzések szerint a Kreml továbbá nemzetközi hírcsatornájával, propagandájával próbálja befolyásolni a közhangulatot. Mindezek egy hibrid hadviselés módszerei is lehetnek az ukrajnai határozott katonai fellépés mellett.

Az Európai Unió belső nehézségei miatt számos szavazó a radikális pártok felé fordult. A görög Arany Hajnal vagy a magyarországi Jobbik pártok és támogatóik felnéznek egy olyan karizmatikus egyéniségre, mint Putyin. Az egykor alacsony támogatottságú pártok, mint a brit Függetlenségi Párt vagy a francia Nemzeti Front ma már meghatározói tényezői a politikai életnek. Élesen elhatárolódnak a többi párttól, a mélyebb európai integrációtól, valamint az Oroszország elleni szankcióktól.

A szerző felhívja a figyelmet, hogy a vádak nem megalapozatlanok. „Amióta Oroszország Európa által egységesen támogatott szankciókkal szembesül, nem meglepő, hogy az egység bomlasztásán munkálkodik.” A Kreml oszd meg és uralkodj politikája hasonlatos ahhoz, amikor a posztkommunista országokat a NATO és az EU igyekezett magába olvasztani az orosz törekvésekkel szemben a '90-es években.

Az uniós tagállamok megosztására irányuló állítólagos orosz erőfeszítések elleni nyugati retorika azonban két kockázatot rejt magában − olvasható az írásban.

Autokrata és demokratikus rendszerekben is régóta bevált taktika, a bűnösséggel való vádolás: egyszerű módja ez a népszerű euroszkeptikus pártok lejáratásának, azonban ez a taktika „sötét ösvényekre vezethet”. Ezt a módszert az orosz államfő is rendre alkalmazza, ám a Nyugat részéről is voltak hasonló lépések: 2014 júniusában a NATO-főtitkár, Anders Rasmussen azzal vádolta Moszkvát: hamis információkat használt fel annak érdekében, hogy fenntartsa az európai országok Oroszországból importált földgázfüggőségét. Később kiderült, a főtitkár bizonyítékok hiányában tette kijelentését. „A történelem folyamán volt rá példa, hogy a bizonytalanság-keltés bizonyos politikai célok elérése érdekében szégyenletes epizódokhoz vezetett.”

A másik veszély abban rejlik, hogy az európai politikusok figyelme elterelődik azokról a valós problémákról, amik miatt népszerűek az Oroszországgal szimpatizáló szélsőséges pártok.

„Ugyan problémát jelent az európai vezető rétegnek az orosz pénzügyi és ideológiai nyomás a meglévő szakadékok mélyítésére, mégsincs olyan gyors megoldás, ami ne sodorná veszélybe az európai értékeket” − emeli ki a szerző. A nyitott társadalmak a külső behatolás szempontjából nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az autoriter rendszerek. Amennyiben az Unió felbomlana, „a katasztrófa oka Brüsszelben lenne keresendő, nem Moszkvában” zárja szavait a Foreign Policy szerzője.

Árpási Botond