Az Európai Uniótól az Európai Birodalom felé

2015. augusztus 19. - Danube Institute

eu_foderalizmus.jpg

A középkori Egyház egy közös nyelv, vallás és egyetemi rendszer mentén egyesítette Európa nagy részét. Ma az Európai Unió működik hasonlóképpen, egy Európai Egyesült Államok létrehozásán ügyködve − írja Ryan Shinkel az Ethika Politikán.

Shinkel idézi Pierre Manent francia filozófust, aki a városállamok birodalomba való betagozódásával állítja párhuzamba az Európai Unió mai formáját: egységes nyelv, egyre bővülő piac, az eurózóna és a négy szabadság észrevétlenül számolja fel a nemzetállamok közötti határokat. Az írek előrelépése az azonos neműek házasságát illetően is ebben a kontextusban értelmezendő Ryan Shinkel szerint.

Manent szerint a modern nemzetállam háromféle politikai egység archetípusai között igyekszik egyensúlyozni: a város, birodalom és az egyház között. Az első kettő az ókorban egymás átmeneteit képezték, a modern államok és a társadalmak azonban egymást kiegészítve töltik be a birodalom és a nemzet szerepét egyszerre. Az első átmenet Róma esetében történt meg. Ahogy a polgárjogot a város összes lakosára kiterjesztették, a város birodalommá nőtte ki magát. Ebben a rendszerben az állampolgárok nem gyakorolhatták közvetlenül hatalmukat. Ezt egy közvetítő szereplő, az úgynevezett magistratus töltötte be.

Ezután a város és birodalom elkezd versengeni egymással. A modern nemzetállam úgy próbál meg közvetíteni a kettő között, hogy egyrészt garantálja minden lakosának az állampolgárságot (így az állam birodalomként viselkedik); másrészt viszont az állam megőrzi kulturális, etnikai vagy vallási egységét (ez esetben a nemzet viselkedik városként).

Az Európai Unió viszont aláássa az államok egyensúlyozó képességet azzal, hogy állandóan növeli tagállamainak számát, hogy minden államra kiterjedő gazdasági szabályzást vezet be, hogy bevándorlók tömegeit fogadja be és hogy egyféle pénznemet tart fenn. Ahogy a római lakosok a város helyett a birodalom állampolgáraivá váltak, úgy az európai országokban élők sem egy bizonyos nemzet, hanem az Európai Unió állampolgárai lesznek. Így válik lassan minden nemzetállam a hatalmas bürokratikus gépezetet működtető fogaskerékké.

Az ír népszavazás tehát ilyen formában a régi kultúra (egyházi normák) megtagadása volt az Unión belül felvett új identitás kedvéért. Egy olyan döntés, amely a város helyett a birodalmat választotta − írja Shinkel.

Ironikus módon azonban az Európai Unió pont az egyház miatt sürgeti ilyen ütemben az államok egységbe kovácsolását. Az egyház ugyanis Manent szerint sajátos módon fűzi össze az állampolgárokat. Olyan láthatatlan kötelékekkel fűzi őket egybe, amellyel a birodalom (esetünkben az Unió) hiába akarja felvenni a harcot. 

Az egyház ugyanis puszta létezésével húz határvonalat az állampolgárok között úgy, hogy két kategóriába sorolja az embereket: az egyikbe tartoznak azok, akik megüdvözülnek, a másikba pedig azok, akik nem. Ez ellen az erő ellen igyekszik az EU fellépni úgy, hogy minél több jellemző mentén próbálja meg egységesíteni az államokat, hogy így csökkentse a különbségeket.

Ezzel a törekvéssel azonban vannak problémák. Az ír kormány azonos neműek házasságát engedélyező döntése ellen tömegek vonultak az utcákra. Az Unió egységesítésre vonatkozó döntései tehát magukban hordozzák a rombolás csíráit is.

Pallagi Petra