A szegénység fenntartása a liberálisok érdeke?

2015. április 23. - Danube Institute

joleti_allam.jpg

A szegénység konzervatív, illetve liberális értelmezéseit járja körbe John Hawkins a Townhall.com-on megjelent cikkében, bemutatva, hogy az Egyesült Államokban a két oldal mennyiben másként ítéli meg a társadalom e problémáját. Hawkins szerint a liberális oldal kizárólag a potenciális szavazókat látja a rászorulókban, akiknek szavazata megvásárolható bizonyos javakért, segélyekért cserébe. A konzervatív oldal ezzel szemben nem hisz abban, hogy bárki arra rendeltetett, örökké nehéz körülmények között éljen; és szerintük el kell kerülni, hogy a szociális háló „nyugággyᔠalakuljon.  

A liberálisok érdekeivel ütközik a szegénység felszámolása: minél többen maradnak nehéz helyzetben, annál biztosabb, hogy megtarthatják hatalmukat, emellett a Demokrata Párt a segélyek osztásakor a nagylelkű megmentő szerepében tetszeleghet − véli Hawkins.

Senki sem szeret rossz környéken, bizonytalan körülmények között élni, épp ezért vonzó a liberális oldal alternatívája: „ingyen” pénzt, ételt, lakhatást kínálnak. Előbb-utóbb azonban a rászorulók is rájönnek, hogy ezek az „ingyenes” juttatások egy csapda részei: amellett, hogy könnyebbséget hoznak, kondicionálják is az egyén helyzetét. A segélyek miatt az emberek nem motiváltak arra, hogy változtassanak életkörülményeiken, elsődleges bevételi forrásként kezdik kezelni a kormányzat által biztosított juttatásokat. Azért kezdenek el aggódni, hogy nehogy „túl jól éljenek”, mivel így fennállhat annak a veszélye, hogy kikerülnek abból a körből, amely jogosult a támogatásokra.

A konzervatív oldal ezzel szemben nem hisz abban, hogy bárki arra rendeltetett, örökké nehéz körülmények között éljen. Véleményük szerint ha az ember jó döntéseket hoz, hajlandó dolgozni és arra törekszik, hogy a maga erejéből emelkedjen fel, elérheti a középosztálybeli státuszt. A Republikánus Párt szavazói ebből a társadalmi rétegből kerülnek ki, így a párt érdeke, hogy ez minél szélesebb legyen. A konzervatívok is hisznek abban, hogy szükség van a szociális hálóra; azonban hangsúlyozzák, hogy ennek átmeneti jellegűnek kell lennie. Senkinek sem szabadna tartósan a kormánytól függő helyzetbe kerülni vagy visszaélni a segélyezési rendszerrel. El kell kerülni, hogy a szociális háló „nyugággyᔠalakuljon. 

A szerző Ronald Reagant idézi: „„A legjobb szociális program a munka”.” Egy növekvő, virágzó gazdaság, ahol sok munkahely jön létre, mindenki számára hasznos. A kormány sosem fog senkit kiemelni a szegénységből: csak egy jó munkahely képes erre. Ezért támogatja a konzervatív oldal a vállalkozói szférát. Úgy vélik, ha a cégek például adókedvezményeket kaphatnának a szegényebb városnegyedekben, kölcsönös lenne a haszon, mivel így egyre több cég települne ezekre a területekre, így növelve a betölthető munkahelyek számát. 

Hawkins emellett kiemeli, hogy a konzervatív oldal kemény fellépést szorgalmaz a bűnözéssel szemben és fenntartja az amerikai alkotmány második kiegészítésének védelmét is − amely a fegyverviseléshez való jogot mondja ki. 

A konzervatívok nem gondolják, hogy szégyen a szegénység, de úgy vélik, segíteni kell a rászorulóknak, hogy maguk mögött hagyhassák nehéz helyzetüket. A liberális „sikertörténet” azt jelenti, hogy valaki elveszik a jóléti juttatások rendszerében és évtizedeken keresztül él szegénységben. A konzervatív „sikertörténet” ezzel ellentétben azokról a szegényekről szól, akik nem szorulnak rá a továbbiakban a segélyekre, mivel jó munkát találtak és betagozódtak a középosztály rétegébe.

A liberalizmus azoknak a rászorulóknak való, akik elégedettek nehéz helyzetükkel, a konzervativizmus pedig azoknak, akik jobb életet szeretnének teremteni önmaguk számára − –zárja sorait Hawkins.

Rózsa Kitti