Romlásnak indult a demokrácia eszménye

2015. március 30. - Danube Institute

demokracia.jpg

Thomas L. Friedman a The New York Times-ban megjelent cikkében a demokrácia hanyatlását és ennek lehetséges okait vizsgálja. Egy kutatás szerint 2000 óta 25 alkalommal volt példa a demokrácia lebontására, és nem minden esetben valamilyen puccs által: ide sorolható a demokratikus jogok és eljárások lassú leépülése is.

Törökország esetével nyitja Thomas L. Friedman a The New York Times-ban megjelent cikkét .Visszataszítónak találja Ahmet Davutoğlu miniszterelnök és Recep Tayyip Erdoğan elnök folyamatos antiszemita kijelentéseit, amelyeket támogatóbázisuk stimulálása érdekében ismételgetnek. Véleménye szerint ez azonban csak egy kisebb eleme a török nemzet tragédiájának: a valódi probléma, hogy Erdoğan rendszere már nem tekinthető demokratikusnak. Ezzel a jelenséggel azonban a török példa nincs egyedül, a demokrácia recessziója globális trenddé vált.

A szerző Larry Diamond, a Stanford Egyetem kutatójának tanulmányára hivatkozik, amelyben Diamond megállapította, hogy 2006 óta nincs jelentős bővülés a demokráciák számát illetően, sőt, ez évtől kezdve figyelhető meg a képviseleti és liberális demokráciák számának visszaesése is. A kutatás során arra is fény derült, hogy 2000 óta 25 alkalommal volt példa a demokrácia lebontására, és nem minden esetben valamilyen puccs által: ide sorolható a demokratikus jogok és eljárások lassú leépülése is. Ezeknek az eseteknek többsége kevésbé jó minőségű demokráciákban ment végbe, azonban minden esetben megfigyelhető a szabad és fair többpárti választási verseny teljes felváltása vagy visszaszorítása a demokrácia minimális standardja alá. Friedman szerint ennek a trendnek mintapéldája Putyin Oroszországa és Erdoğan Törökországa, de ide sorolható Venezuela, Thaiföld, Botswana, Banglades és Kenya is.

Friedman a Freedom House felmérését is kiemelte, amely szerint 2006 és 2014 között több országban figyelhető meg inkább a szabadság hanyatlása, mintsem a fejlődése. Ez leginkább a Szaharától délre eső Afrikában figyelhető meg, ahol mára normává vált az átláthatóság csökkenése, a porladozó jogállam jelensége és a korrupció.

Mik lehetnek ennek a trendnek az okai?

Friedman ismét Diamondod idézi, aki szerint az egyik fő tényező, hogy az autokraták gyorsan tanulnak és jó az alkalmazkodó képességük. Új technológiákat dolgoznak ki, amelyekkel hatékonyabban cenzúrázhatnak, jogi stratégiákat alakítanak ki a civil társadalom visszaszorítása érdekében és megakadályozzák, hogy ezek a civil csoportok nemzetközi segítségben részesüljenek. Ezekkel az intézkedésekkel szemben a demokraták még nem dolgoztak ki saját stratégiáikat. 

A másik ok az, hogy 1990 és 2000 között, a hidegháborút követő időszakban a demokrácia pályája emelkedőben volt, ezért az autokraták arra kényszerültek, hogy elrejtsék a korrupciós ügyleteket és a hatalommal való visszaélést, napjainkban azonban úgy érzik elmúlt a veszély, és olyan aljas és kapzsi módon irányíthatnak, ahogyan csak akarnak. Ezek mellett szerepet játszik, hogy a demokrácia standardjait nélkülöző Kína átvette az Egyesült Államok szerepét Afrikában, és mára őket tekintik a külföldi segélyek elsődleges forrásának, Oroszország pedig egyre agresszívabban ás alá minden demokratikus tendenciát határain belül. Legvégül Diamond kiemeli, hogy 9/11 után az Egyesült Államok hagyta, hogy a demokrácia terjesztése helyett a terrorizmus elleni küzdelem váljon a külpolitika prioritásává, így minden diktátor szabadon távozhatott, ha elkötelezte magát a terroristákkal szemben való fellépés mellett. 

Ezek mellett a hanyatlás legnyugtalanítóbb dimenziója a demokratikus hatékonyság, energia és a demokráciába vetett hit visszaesése Amerikában és Nyugat-Európában egyaránt. Az évek óta folyó hiperpolarizáció, a kampányfinanszírozás során tapasztalható korrupció és a politikai holtpontok odáig vezettek, hogy a világ vezető demokráciája egyre diszfunkcionálisabb. Folyamatosan megfigyelhető a kormányzati szervek leállása, és olyan alapvető dolgokat sem tudnak megszavaztatni, mint például a költségvetés. Diamond szerint ezek az események remek híranyagot biztosítanak az autoriter rendszerek médiája számára, felhasználásukkal elősegítik a demokrácia hitelvesztését és annak illusztrálását, hogy miért kell ellenállni az amerikai nyomásnak. 

Friedman Diamonddal egyetértve arra kéri a demokratákat, hogy ne veszítsék el hitüket. Winston Churchillt idézi, aki szerint „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma − nem számítva az összes többit”. A demokrácia még mindig képes inspirálni az embereket, de ez csak akkor maradhat így, ha a nagy demokráciák olyan modellt tartanak fenn, amelyet érdemes követni.

Rózsa Kitti