Lehetséges Kína békés növekedése?

2014. november 10. - Danube Institute

kina.jpg

A hidegháború, s ezáltal a nagyhatalmi politika végével, valamint a Szovjetunió felbomlásával az USA lett a világ leghatalmasabb ereje, ami indokolttá teszi az unipoláris világ koncepcióját. Kína rohamos fejlődése viszont ennek a nézetnek hamar véget vethet, s ez akár a világ biztonságára is hatással lehet – írja John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora a The National Interest magazinban.

„Amennyiben Kína gazdasága az elkövetkezendő évtizedekben ilyen rohamosan nő, akkor az USA újból egy potenciális vetélytárssal fog farkasszemet nézni, s ez a nagyhatalmi politika visszatérését jelentheti” – hangsúlyozza John J. Mearsheimer a The National Interest-ben.

Mearsheimer szerint a nemzetközi rendszer alapja arra kényszeríti a hatalmakat, hogy saját biztonságuk érdekében versenyezzenek a hatalomért. Minden nagyhatalom alapvető célja saját hatalmának a maximalizálása, valamint saját térségükben a hegemón szerep elnyerése, figyelve arra, hogy más hatalom ne domináljon más térséget.

Az offenzív realizmus szerint öt feltételezés létezik a világot illetően: az államok kulcsszereplők a nemzetközi kapcsolatokban, minden állam rendelkezik katonai képességgel, az államok szándékai sosem egyértelműek, a túlélés képezi legfőbb céljukat, s végezetül az államok feltételesen racionális cselekvők. Ezek a feltevések együttes alkalmazása révén az államok követnek egy bizonyos magatartást.

Amennyiben Kína gazdasága ilyen ütemben bővül, nagyon valószínű, hogy az offenzív realizmus elvei alapján fog cselekedni, ami az USA utánzását jelentheti. Megpróbálhatja átvenni az ellenőrzést Ázsia felett, mint ahogyan azt az USA megtette a nyugati világban. Elsősorban azért, mert a dominancia jelentheti az abszolút biztonságot egy anarchikus világban.  Továbbá, Kína számos területi konfliktusban is érintett és minél erősebb, annál hatékonyabban tudja saját érdekeit érvényesíteni. A szerző úgy vélekedik, hogy Kína olyan értelemben lesz érdekelt saját hatalmának a maximalizálásában, hogy ne legyen Ázsiában még egy olyan ország, amely közvetlenül veszélyeztetheti. De nem csak regionális szinten érne el Kína sikereket, hiszen nemzetközi szinten is érvényesíthetné akaratát.  Egyik célja abban állhat, hogy az amerikai háttérben vitákat gerjeszt, amelyek kedvezőtlenül hatnánk az amerikai biztonságra, ezáltal az USA erőteljesebben koncentrálna a saját szomszédságpolitikájára, mintsem saját terjeszkedésére.

Sokan már meg sem kérdőjelezik Kína feltörését, viszont felmerül a kérdés, hogy ezt békésen meg tudja-e tenni. Itt érdemes megemlíteni Deng Xiaoping híres mondatát, ami így szólt: „Rejtsük el képességeinket, várjunk ki, de intézzük is a dolgainkat!” Kína számára egy csendes, feltűnést nem keltő magatartás felgyorsíthatja a gazdasági növekedést. Igaz, hogy erőszakkal is el lehet érni a hegemón pozíciót, de Kína számára ez abszolút nem érné meg, ugyanis káros hatással lenne egyebek mellett saját gazdaságára. Inkább hangoztatnia kellene a világbéke iránti elköteleződését, meg kellene nyugtatni az államokat, hogy Kína nem érdekelt egy háború kitörésében.

A gyakorlatban mást lehet tapasztalni. Számos konfliktusban aktív szerepet játszott, s játszik ma is, ezáltal a szomszédos országok óvatossággal és némi aggodalommal figyelhetik gazdasági fellendülését. Tajvant többször is háborúval fenyegette meg, amennyiben az kikiáltja függetlenségét.Tovább súlyosbítja a problémát az a feltevés, hogy egy hatalom biztonságnövelő törekvései, más államok biztonságát közvetlenül veszélybe sodorja. Miközben tehát Kína saját katonai képességeit tovább fejleszti, Tokiót vagy Washingtont ez inkább nyugtalanítja. A vitában álló gyengébb felek tudomásul vették, hogy az idő ellenük dolgozik, nem lehet megakadályozni Kína nagyhatalommá válását, ezért az esetleg fennálló területi konfliktusok elmélyülésére tesznek kísérletet, hiszen tudják, hogy később már lehetetlen bármilyen kompromisszumot elérni Kína még erősebb státusza miatt.

Kulcsfontosságú lesz az USA reakciója, amennyiben Kína domináns szerepre törekszik. Kijelenthető, hogy amióta az USA nagyhatalommá vált, nem tűr el vetélytársakat. Feltehetően ugyanúgy fog eljárni, mint ahogyan eljárt a Szovjetunió ellen is a hidegháborúban.

Mi tehát a legjobb stratégia, amit az USA követni tudna, annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon Kínának?

Az optimális stratégia az úgynevezett összeszorítás, behatárolás lenne. Ez leginkább egy széles körű koalíció megteremtésével jöhetne létre, véli John J. Mearsheimer. A végső cél egy olyan együttműködés kialakítása lenne, ami bevonná Kína közvetlen szomszédjait is. Ez a stratégia egy defenzív változat, mivel nincs szükség fegyveres konfliktusra. Természetesen nem jelenti például a gazdasági kapcsolatok teljes mértékű felfüggesztését, de e két ország között a kapcsolatok immáron versenyjellegűek lennének.

Amerika számára a legkedvezőbb a háttérből való figyelés, s a Kínával határos szomszédok aktív szerepvállalása lenne. Ez azonban két okból kifolyólag sem fog teljes mértékben megvalósulni. Egyfelől, e szomszédok önmagukban nem rendelkeznek a szükséges erővel, másfelől pedig a túlzott távolság az együttműködésben részt vevő felek között hátrányos helyzetet idézne elő.

A összeszorítást illetően három variánst különböztethetünk meg: a kínai fellendülés megakadályozása érdekében egy megelőző háborút lehetne indítani, vagy olyan intézkedéseket hozni, amelyek lassítják a gazdasági növekedést. Ezek viszont tarthatatlanok az USA számára, egyedül a harmadik lehetőség tűnik kivitelezhetőnek, mégpedig a Kínával barátságos viszonyban álló rezsimek megdöntése.

A háború azért nem valódi alternatíva, mivel Kína atomhatalom. Szintén kivitelezhetetlen a második lehetőség. Nem lehet a kínai gazdaságot úgy lassítani, hogy az ne érintse hátrányosan az amerikai szektort. Lehetetlen Kínát izolálni, számos ország a gazdasági kapcsolatok megszakítása helyett, inkább erősítené azokat. Viszont fennáll annak a veszélye, hogy az USA nem tudja még a harmadik alternatívával sem meggátolni Kínát abban, hogy vezető szerepet töltsön be. Ennek egyik oka a távolságban rejlik. Miközben Kína jelentős katonai előnyhöz jutna ázsiai riválisaival szemben, főleg ha a háttérből való intézkedésekre gondolunk, addig az USA kénytelen lenne 6000 kilométer távolságból kézben tartani a folyamatokat.

Azonban, nem csak az USA-ra nehezedne komoly nyomás. Mit tehetnek Kína szomszédjai? John J. Mearsheimer szerint a legfontosabb kérdés, hogy vajon hajlandóak lennének-e csatlakozni egy olyan szövetséghez, amely Kína meggyengülését tűzi ki célul. Ilyen esetben minden országnak választani kellene egy oldalt, semlegesnek maradni egyértelműen hátrányos lenne, már csak az amerikai és kínai nyomásgyakorlás miatt is. Ezt leszámítva, az országok törekednek szövetséges viszonyok kialakítására, hogy egy erős állam megvédje őket egy esetleges fenyegetéstől. Ez is indokolttá teheti valamelyik oldal átpártolására.

Vélhetően a Kínával szomszédos országok többsége csatlakozna Amerikához, mivel féltik saját biztonságukat Kínától. Továbbá, az USA nem jelent akkora biztonsági kockázatot, mint Kína, mivel soha sem voltak területi igényei, szemben Kínával.

Bonyolultabbá válik a helyzet, ha a gazdasági aspektusokat kerülnek a középpontba. Kína számára néhány kereskedelmi partner elvesztése nem okoz gondot, éppen hatalmas területe miatt. Ugyanez nem mondható el kisebb országokról, akik esetleg ellene fordulnak, nehéz helyzetbe sodródnak. Ezt Kína zsarolási eszközként akár alkalmazhatja is.

Az államok alapvető célja a túlélés, ami felülírja a gazdasági érdekeket, ezért a gazdaság negatív hatásai ellenére is ezek az államok Kína ellen fordulnának, véli John J. Mearsheimer. A professzor kiemeli, hogy egy erőteljes kínai gazdasági növekedés esetében, egy komoly biztonsági verseny alakulhat ki az USA-val, valamint szomszédos országaival. Ennek 12 alkotórésze van: kialakulna egy krízis, amelyik nem jelenne meg gyakran, de tartós hatással bírna. Újra kialakulna egy fegyverkezési verseny, megnőnének a védelmi kiadások, tanúi lennénk helyettesítő háborúknak, megdöntési kísérletek irányulnának olyan kormányok ellen, amelyek vagy az egyikkel, vagy a másikkal szimpatizálnak, mindkét fél megpróbálná egy költséges háborúba vinni a szemben álló felet, s amennyiben a szemben álló fél egy elhúzódó konfliktusban találná fel magát, az ellenfél e konfliktus elhúzódósában lenne érdekelt. Peking és Washington beutazási szigorításokat is bevezethetne az ellenfél országának turistáival szemben. Kiemelendő, hogy a lényeges gazdasági kapcsolatok fennmaradnának, valamint számos területen akár együtt is működhetnek. Lényeges viszont, hogy gyökeres konfliktusba torkollnának, s a fent leírtak alapján cselekednének, John J. Mearsheimer szerint.

A szerző kiemel két érvet, amelyek ellentmondanak elképzeléseinek.

Sokan a kínai kultúrában látják a háború gátját. A konfucianizmus nem csak támogatja az egyensúly kialakítását, de el is utasítja a szomszédokkal vívott háborút. Helyette az önvédelemre helyezi a hangsúlyt. Viszont a kínai elit megnyilvánulásai a nemzetközi politikáról ellentmondanak e tanításnak. Ha olyan helyzet áll elő, készek harcba szállni érdekeiért. Nem lehet történetileg alátámasztani, hogy a kínai vezetők ezen elvek szerint cselekedtek volna, sőt, olyan magatartást követtek, mint a többi nagyhatalom: agresszívan és erőszakosan viszonyult saját szomszédjaihoz.

A kölcsönös gazdasági függősség is közrejátszik abban, hogy a felek nem kívánnak egymás ellen háborúzni, mivel saját gazdaságuk erőteljesen sérülne. Gazdasági növekedés, gazdasági jólét – a szavazók ezeket várják el saját vezetőjüktől. Amennyiben a közvélemény nem lát érdemi lépéseket, könnyen más kezébe adhatják a hatalmat. John J. Mearsheimer kiemeli tehát, hogy nem csak a gazdasági összefonódások, de a politikai karrierjük miatt is tartanak egy esetleges háborútól.

A mai viszonyokra való tekintettel nem pozitív a kép az ázsiai fejleményekről. Mearsheimer szerint nincs az a mennyiségű jóakarat, amely biztonságossá tudná tenni a hatalmak közötti vetélkedést akkor, ha egy másik állam hegemón szerepre törekszik. Márpedig okkal feltételezhető, hogy Kína szándékában pontosan ez áll.

Török Patrik